Újra együtt – Nyugdíjas nap a szabadban

Újra együtt - Nyugdíjas nap a szabadban

Újra együtt – Nyugdíjas nap a szabadban

Kellemes időjárás és remek hangulat csatlakozott az év első nyugdíjas találkozójához. Közel 50 fő vett részt az idősebb korosztálynak szervezett szombati programon.

A Pécsi Hit Gyülekezete senior csapata immáron negyedszer gyűlt össze, hogy közös énekléssel és étkezéssel építse az egymás közötti kapcsolatokat. Az oldott légkörű rendezvény kiváló alkalom volt arra, hogy egymást jobban megismerjék. A finom ételek elfogyasztása során pedig lehetőség volt a kikapcsolódásra, beszélgetésre, sőt, még néhány recept-cserére is.

Újra együtt - Nyugdíjas nap a szabadban

A közös éneklés után gyerekversekben gyönyörködhettek az idősek. Ezt követte a Kardos család instrumentális előadása, mely valódi zenei csemege volt a közönség számára.

Külön öröm és megtiszteltetés érte a közösséget, hiszen a rendezvényen részt vett dr. Hack Péter. A pécsi gyülekezet pásztorának köszöntője után lehetőség volt arra, hogy fórum jelleggel megbeszéljenek egy-két olyan témát, ami az időseket foglalkoztatja.

Néhány gondolat az elhangzott üzenetből

Ellentétben a világi felfogással, a bibliában az időskor nem egyenlő az alkonyattal és az elmúlással. Sőt! Az Ige az életünket, teljes délig való menetelésként írja le. Azaz a vénkor nem hanyatlás, hanem beteljesedés. Meg kell változtatni ezért a gondolkodásmódunkat az időskort illetően.

Újra együtt - Nyugdíjas nap a szabadban

Az öregedés egyik veszélye az elmagányosodás. Érdemes ez ellen is tudatosan tenni. Ellenszere lehet a nagy család és azok a kisebb közösségek, ahol az ember megélheti a közösséghez való tartozás építő erejét.

„Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ad te neked!” – hangzik el a tízparancsolatban. (2 Móz, 20:12)

Érdekes, hogy például nem a „ne ölj” paranccsal kezdődik a tízparancsolat ember és ember közötti viszonyára vonatkozó rendelet. Ez az első olyan parancsolat, amihez ígéret is kapcsolódik.

Hálás köszönet a támogatásokért!

Ezúton köszönjük mindazoknak, akik segítettek abban, hogy ez a rendezvény még emlékezetesebb legyen:

  • Hálásan köszönjük dr. Hack Péter pásztorunknak, hogy jelenlétével megtisztelte a rendezvényt.
  • Köszönjük Scherer Edit igazgató asszonynak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a helyszínt.
  • Köszönjük a finom ebédet az Édl házaspárnak.
  • Köszönjük a zenei élményt Tóvári Péternek, Kukai Zitának és a Kardos családnak.
  • A tavalyi rendezvényekről készült DVD-t nem adhattuk volna át Tóvári Péter, Mieth László és Mogyorósi András segítsége nélkül. Ezúton köszönjük a segítséget!
  • Köszönjük Krasznai Edina segítségét és lelkes támogatását!
  • Hálával tartozunk Janónak, aki rendszeresen biztosítja a nyugdíjasok rendezvényeinek hangosítását.

A közösségépítést kirándulással folytatjuk a közeljövőben.

Beszámolót készítette Szilágyi Tímea

Fotó: Tokodi Ildikó