Az UNIV Help vendége volt Morvay Péter a PTE-n

Trump forradalma - Morvay Péter előadásában

Tr(i)ump(h), avagy az ember, aki történelmet csinált

A kedd esték felfokozott hangulata mindig garantált a TK Klubban. Az e heti (november 15-i) izgalmas téma, az amerikai elnökválasztás, nagy érdeklődést váltott ki. Körülbelül hetven ember hallhatta Morvay Péternek, a Hetek Közéleti Hetilap és az ATV külpolitikai elemzőjének előadását a választások kimeneteléről, Donald Trump fogadtatásáról és a várható intézkedéseiről. Dr. Lukács András, a PTE AOK Biofizika tanszék docense és Dr. Szabó András egyetemi lelkész voltak a házigazdák.

Igen logikus, egymásra épülő tények sorozatát tárta a hallgatók elé Morvay Péter. Elhangzott a november 8-áról 9-ére virradó hajnal eseménysorozatának és az elektori rendszer működésének elemzése. Morvay Péter a 2017. január 20-ától elnöki székbe ülő Donald Trump megválasztásának visszhangját is taglalta.

Ízelítőt kaptak a jelenlevők a mostani és néhány amerikai elnökválasztás leforgásának lényeges különbségeiről, valamint Trump és egy-egy korábbi elnök népszerűségének összehasonlítása is megtörtént, izgalmas és elgondolkodtató számadatok kíséretében. A különböző Clinton-párti társadalmi rétegek valós vagy annak vélt félelmeiről is hallhattak a jelenlevők. Szó esett a WikiLeaks-botrány részleteiről és végső kimeneteléről.

Trump forradalma - Morvay Péter előadásában

A kedd esték felfokozott hangulata mindig garantált a TK Klubban.

Napirendre kerültek a két elnökjelöltet támogatók bőrszín és vallási meggyőződés szerinti megoszlásának főbb okai és a két ellenfél kampányának döbbenetes különbségei is.

Néhány kérdésre válaszolva Morvay Péter kifejtette a várható külpolitikai eseményeket és az európai országokat szintén érintő „Trump-hatás” tényleges következményeit. Az Amerikával nem szövetséges államok sorsát is tisztázta, valamint szót ejtett arról, hogy a kampány során „túlzott nyugalmat” tanúsító demokratáknak lehet, hogy nem Clinton lett volna a legalkalmasabb elnökjelöltjük.

„Trump soha nem próbálta másnak mutatni magát, mint aki volt.” (Morvay Péter)

Morvay Péter kapcsolódó cikke:

Morvay Péter: Trump trófeái – Erős koalíciót állított össze a győztes republikánus jelölt. XX/45. 2016. 11. 11. 3-4. oldal

Online elérhető részlet a cikkből: http://www.hetek.hu/kulfold/201611/trump_trofeai Letöltés dátuma: 2016. 11. 16.

A képeket készítette: Horváth Barna és Baji Blanka

Pasitka Janina beszámolója

Mentés

Mentés

Mentés