Pécsiek a Tanúhegyen – Ifjúsági Konferencia 2019

Pécsiek a Tanúhegyen - Ifjúsági Konferencia 2019

Ifjúsági Konferencia 2019

„Találkozás Istennel – Az Ifjúsági Konferencia 13 éve ezt jelenti számunkra”. Idén azonban egy új kezdet nyílt meg előttünk, hiszen az eddigi évektől eltérően a 2019-es tábor most nem Keszthelyen, hanem az Agrosz Rendezvényközpontban került megrendezésre. Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, valamint kedves felesége, Német S. Judit szolgáltak egy héten keresztül a fiatal felnőttek felé. A konferencián 1700 fiatal gyűlt össze, melyből közel 100 ifjú képviselte a pécsi közösséget.

Pécsiek a Tanúhegyen - Ifjúsági Konferencia 2019

Aki az utóbbi években követte a Hit Gyülekezete intézményesítését, fejlődését, netalán részt is vett a munkálatokban, kétségkívül alig várta a napot, mikor kerül felavatásra a 2016-ban megvásárolt 18 hektáros – új nevén ismert- Agrosz rendezvényközpont területe. Az agrosz görög szó, amely alapvetően mezőt, szántóföldet, városon kívüli területet, határt, illetve tanyát, majorságot jelent. (Szerk.: amennyiben még többet szeretnél megtudni az Agroszról, a következő oldalon olvashatsz róla Finta Szilvia írásaiban: https://ifjusag.hit.hu/kisapati/helyszin)

A hét témája talán picit keményebb eledelnek ígérkezett, azonban annál inkább inspirálóbb a jövőre nézve. Sándor pásztor jellemzően a négy világbirodalom korszakairól tanított Dániel könyvében leírt próféciák mentén, valamint Isten országáról és az Antikrisztus birodalmáról 40 évnyi kutatómunka alapján. Továbbá, Németh S. Judit Isten Igéjének szolgálatáról osztott meg újabb látásokat, bölcsességeket.

E prédikációk szerint arra kaptunk cselekvésre ösztönző és megrendítő üzeneteket, miszerint a próféciák alapján Jézus Krisztus visszajövetele belátható időn belül szinte bármikor megtörténhet.

Sándor részletest betekintést és választ adott az Ige alapján olyan kérdésekre, miszerint hogyan fogjuk tudni felismerni az Antikrisztus felemelkedését. E szerint milyen gazdasági, politikai és egyházi állapotok jelzik, – illetve fogják még a későbbiekben is- az időket. Az üzenet nehézsége ellenére azonban Németh Sándor Isten országába szeretett volna mélyebb betekintést adni, valamint, hogy nekünk, fiataloknak nem szabad megelégednünk az üdvösség tudatával, hanem felelősségteljes feladatunk előkészíteni Jézus Krisztus kormányzását itt a Földön, ami elsősorban az evangélium hirdetésében rejlik. A hét folyamán vendégelőadóként köreinkben tisztelhettük Hovav Demrit is, ki izgalmas témával érkezett: a próféták látásainak megvalósulásáról számolt be Izrael földjén. Demri ügyvéd, a Bar Ilan Egyetemen szerzett jogi diplomát, 2 gyermek édesapja. Felesége, Gila Gamliel az izraeli parlament minisztere.

Pécsiek a Tanúhegyen - Ifjúsági Konferencia 2019

A konferencia általános menetrendje szerint két Istentisztelet volt; reggel és délután, melyeket általában csak az étkezések szakítottak meg. A két alkalom között számos program állt rendelkezésre a táborozóknak melyek felsorolására kísérletet nem teszek, csak néhányat említenék közülük. A sportolni vágyóknak volt lehetősége röplabdázni, vízi focizni, ping-pongozni, míg a társasjátékok kedvelőinek a Diófa Caféban kialakított asztalok és babzsákok szolgálták kényelmüket.

Természetesen, azok számára is volt lehetőség, akik inkább pihenéssel töltötték szívesebben szabadidejüket, hatalmas erdő és területek voltak alkalmasak erre a célra az Akácligetben. Az arra sétálók jellemzően olyanokkal találkozhattak, akik Bibliát olvastak, imádkoztak, vagy álomra hajtották fejüket pokrócokon, függőágyakon. Voltak azonban olyan személyek, akik hamar meg is cselekedték a kiküldött Igét és a szabadidejüket Keszthely főterén töltve evangélizáltak. Az ígéret alapján az örömhír hirdetése most sem maradt gyümölcs nélkül, többen adták át életüket Jézus Krisztusnak. Dicsőség az Úrnak, Isten áldja meg a munkásokat, aratókat!

Pécsiek a Tanúhegyen - Ifjúsági Konferencia 2019

Az utolsó estén, vasárnap újra megrendezésre került a minden évben nagy sikert taroló Mit Tudsz TeShow? vetélkedő. A játék nagyon izgalmas és szórakoztató volt, az első helyezet számára egy izraeli tanulmányút, míg a másodiknak a 2020-as év térítésmentes táborozása volt fenntartva.  A hagyományt nem törtük meg, idén is bekerült két pécsi fiatal a legjobb hat közé. Több mint háromszáz résztvevő közül Farkas Zoé hatodik, illetve Pasitka Ármin első helyezést ért el. Így Ármin már készülhet is a tanulmányútra. Ezúton is nagyon gratulálunk nekik! Hamarosan egy-egy rövid interjút is olvashattok velük.

A tábor ideje alatt nem találkoztam egy olyan emberrel se, aki ne csillogó szemekkel mesélt volna élményeiről, áldásairól, kijelentéseiről vagy Isten érintéseiről. Megkérdeztem azonban néhány pécsi fiatalt is, hogy számukra mit jelentett az idei tábor, melyek rövid összefoglalói az alábbi sorokban olvasható:

Mogyorósi Szilárd:

Már az első nap mindenki számára egyértelmű volt, hogy ahova érkeztünk, egy csoda. Néhány nappal előtte a tábor abszolút alkalmatlan volt még 1700 ember befogadására. Ennek ellenére hétfő reggel az Agrosz rendezvényközpont készen állt a konferenciára. Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat, az eddig keszthelyi táborként ismert Ifjúsági Konferencia egy teljesen új arcát mutatta meg. Sándor pásztor elmondása alapján az üzenet, amit elmondott 40 év kutatómunka es tanulás gyümölcse. Utólag is nagyon hálásak vagyunk Gyurkó Tamásnak és csapatának, akik lehetővé tették, hogy idén már az Agroszban táborozhassunk.

Eilingsfeld Dóra:

Olyan ez, mint amikor felépült a budapesti Hit csarnok. Fiatalként mi is átélhetjük, milyen összefogni, és harcolni egy ilyen szellemi célért, amiből hatalmas áldást tudunk venni. Hálás vagyok, hogy részt vehettem az Agrosz központban megrendezett első Ifjúsági Konferencián!

Pasitka Ármin:

Az Agroszban néhány nap elteltével olyan otthonosan mozogtunk már, mintha mindig is itt éltünk volna. Az idei tábor, úgy gondolom ezért is, minden eddigit felülmúlta.

Egri Letícia:

Idén vettem először részt az Agrosz központban megrendezett Ifjúsági Konferencián. Számomra nagyon felüdítő volt egy teljes hétig Isten igéjével ilyen szoros kapcsolatban lenni, valamint látni ennyi fiatalt, akik ugyanazon célból gyűltek össze. Nagyon hálás vagyok Sándornak, és Juditnak a felejthetetlen és figyelemfelhívó üzenetért. Megerősített abban, amiben hiszek, és adott egy elképesztő löketet a továbbiakhoz. Már alig várom a következőt!

Horváth Kristóf:

Számomra a tábor figyelemfelkeltő és intő is volt, hogy az időkre és azok jeleire igen oda kell figyelni. Emellett egyben felüdítő is, az ismerősök, a természet közelsége, valamint a színes programok miatt.

Bősz Ráhel:

Első táborozóként hatalmas lelkesedéssel mentem az Agroszba, de nem gondoltam volna, hogy ez a hét valójában mekkora áldást, szeretetet, új barátságokat fog számomra tartogatni. Ajánlom minden keresztény fiatal számára, aki szellemi életét felpezsdítené, vagy hitében megújulna. Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy áldást adhassunk és kaphassunk.

Thoma Bálint:

Az Agrosz rendezvényközpont és a természet látványa megteremti azt a színvonalat, aminek láttára mindenkinek a szíve megnyílik és hozzá járul ahhoz, hogy szellemi áldást tudjon venni.

Pécsiek a Tanúhegyen - Ifjúsági Konferencia 2019

Én is nagyon hálás vagyok elsősorban Istennek, hogy megajándékozott bennünket az Agrosz rendezvényközponttal, valamint a szervezőknek, akik életidejükből sok esetben éveket és éjszakákat áldoztak azért, hogy nekünk minden a rendelkezésünkre álljon. A munkálatok elvégzése és gyorsasága a csodák közé sorolható, de hiszem, hogy ez a hét csak valami nagyobbnak volt a kezdete. Számomra a legfontosabb különbség Keszthelyhez képest, hogy a kivonulás idén gyakorlatban is megvalósult, a tábor helyszíne alkalmas arra, hogy egy héten keresztül minden percben megmaradjunk az Úr jelenlétébe és a külváros ne zökkentsen ki belőle. Hálás vagyok, hogy részt vehettem!

A tábor idei intro videója, valamint néhány „napi üzenet” a konferencián elhangzottakból a következő linken érhető el: https://vimeo.com/ifko2019

Bosnyák Boglárka beszámolója

Felhasznált források:

https://ifjusag.hit.hu/kisapati/helyszin

https://vimeo.com/ifko2019

Fotók forrása:

Németh Sándor Facebook oldala