Pécsiek Diskarácsonya

Pécsiek Diskarácsonya

Pécsiek Diskarácsonya

2018. december 23-án került megrendezésre az első Diskarácsony, melybe Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze invitálta a fiatalokat egy videóüzenet keretében. A karácsonyi partyból természetesen a pécsi ifjak sem maradtak ki, ennek rövid beszámolója pedig alább olvasható:

A tegnapi napon közel 500 fiatal gyűlt össze az ország több pontjáról, hogy együtt kezdjék meg a karácsonyi ünnepeket a még éppen épülő kisapáti majorban. A pécsiek közül húszan csatlakoztak eme rendkívüli eseményhez. A kora reggeli buszindulás sem fogta vissza a jó hangulatot, már maga az utazás is remek közösségépítő program volt.

Pécsiek Diskarácsonya

Tapolcára érkezve a vállalkozó szelleműek számára lehetőség nyílt a felújítás folyamatában lévő szálló munkálatainak segítésére, ahol a dolgos fiatalokat különböző süteményekkel és meleg teával várták. A férfiak ezúton bizonyságot tehettek kiváló fizikai erőnlétükről, de a munka alól a hölgyek sem húzták ki magukat, meglepően nagy élvezettel zúzták szét, majd lapátolták a törmelékeket. Természetesen könnyedebb munkákban is szükség volt segítő kezekre, mint például a söprésnél, a tea vagy a süteményosztó szolgálatban.

Ezt követően kellemesen elfáradva tértünk vissza a majorba, ahol a fiatalok meleg ebéddel pótolhatták elvesztett energiájukat. A rendezvényterembe lépve ünnepi hangulat fogadta a Diskarácsonyozókat: a fénysorok, a karácsonyfa, a hangulatos zene, a pillecukros forrócsoki, a tea illata és az izgalommal teli várakozás a hideg ellenére is melegséggel töltötte el az ember szívét. A karácsonyi hangulatba öltöztetett előadóterembe kényelmes babzsákok, kanapék és sörpadok szolgálták a társasági élet kényelmét.

Pécsiek Diskarácsonya

A Diskarácsony megnyitóját természetesen dicsérettel és imával kezdtük meg, melyet Mézes András – a tapolcai Hit Gyülekezet pásztora – rövid buzdítása követett. Olyan szellemi igazságokat osztott meg velünk, mint például a vetés és az aratás törvénye. Ezt követően került sor a mézeskalácsház építő versenyre, ahol az első három helyezettet ajándékkal is díjazták. A fődíjat megnyerők csapatában pécsi fiatalok is részt vettek, s nyereményüket felajánlották a Diska major számára. Végül, de nem utolsó sorban eredményhirdetésre került a „legfinomabb süti” verseny győztese is. Az este folyamán Németh Sándor is látogatást tett, s üdvözletét, áldását küldte nekünk.

Pécsiek Diskarácsonya

Az igazi party az élőzene következtében jelent meg, szinte kivétel nélkül mindenki táncra perdült. Elhangzottak klasszikus karácsonyi dalok és filmzenék is, de a rock’n roll és a rap műfaja sem jelentett gondot a táncoslábúaknak. A nevetés, a jókedv és a testvéri kapcsolatok építése garantált volt. Összességében aktív és fantasztikus karácsonyi rendezvényt tudhatunk a hátunk mögött, alig várjuk a következő major programot.

Áldott, kellemes, örömökben gazdag karácsonyi ünnepeket kívánunk mindenkinek!

Németh Sándor videó-meghívása az alábbi linken tekinthető meg:

(Fotók: Baji Péter)

Bosnyák Boglárka beszámolója