Nyárindító ifi program az Üszögi Batthyány kastélynál

Nyárindító ifi program az Üszögi Batthyány kastélynál

Nyárindító ifi program – 2019. június 25.

A nap még magasan volt az égen, amikor az ifjak gyülekezni kezdtek az Üszögi Batthyány kastély udvarán. 2019. június 25-én délután 4 órakor vette kezdetét az idei első nyári közösségi program a pécsi Hit Gyülekezete fiataljai részvételével. Immár harmadik évébe lép a kezdeményezés, ami eddig is sikeresen színesítette a fiatalok nyarát.

Nyárindító ifi program az Üszögi Batthyány kastélynál

Idén az első ilyen program egy közösségi piknik volt. Délutántól egészen estig folyt a tollas, ping-pong, csocsó, röplabda, sokan az amerikai focilabda dobásában is kipróbálhatták magukat, sőt még a  közeli Üszögi tóhoz is ellátogattunk. A nap fő attrakciója azonban – természetesen a kapcsolatok építése mellett- az esti grillezés volt. Mészáros Pál és Kinga csapatával már mindent előkészített az ízletes vacsorához, akiknek ezúton is nagyon köszönjük a vendéglátást és a 70 fős fiatal társaság jól tartását.

Nyárindító ifi program az Üszögi Batthyány kastélynál

A kastély séfjének irányításával elkészült remek vacsora, melynek elfogyasztása már talán nehezebb feladatnak bizonyult a rengeteg szúnyog miatt. Mi pécsiek azonban ezzel is megbirkóztunk, sőt még attól se vette el a kedvünket a szúnyoghad, hogy közösen dicséreteket énekeljünk. Így a program és a nap lezárásaként gitárral közösen dicsértük az Urat, újabb és újabb dalokat énekelve.

Nyárindító ifi program az Üszögi Batthyány kastélynál

Köszönjük a szervezőknek és a vendéglátóknak Palinak és Kingának a program lebonyolítását, és minden ifinek a jó hangulatot. Várjuk a fiatalokat a következő programon is.

Ha többet szeretnél megtudni a közösségi piknik helyszínéről, látogass el a szálló, étterem és rendezvényközpont honlapjára! http://uszogikastely.hu/

(Fotók: Matolcsi Barnabás)

Horváth Kristóf beszámolója