Pajor Tamás – Költészet Napja – ön-ars-kép – Interjú
Pajor Tamás rengeteg díjat nyert a közelmúltban. Az énekes új vizekre evez mostanában, publicisztikában, vagy ha kell, élő rádióműsorban védi világnézetét, de nem fordított hátat a költészetnek sem. Eközben nem zavarja, ha másolják, mert úgy véli, őt úgysem lehet.
Sok elismerésben volt részed az utóbbi időben, megkaptad többek között a Fonogram díjat, illetve az Ámennel együttes Fénykor CD-je platina lemez lett, és tiéd lett a legjobb klasszikus popzenei album is. Tavaly Magyarország legjobb dalszövegírója lettél. Változott valami az írásaidban, kapcsolataidban, világlátásodban amióta ebben a díjesőben részesültél? Hogy tapasztalod, nyitottabbak lettek az emberek arra, amit képviselsz?
– Igen, szerintem igen, de ez nem feltétlenül mereven köthető egy-egy díjhoz, hanem inkább ez egy folyamat, nem metrikus, hanem organikus, de egy magas elismerés óriási lendületet ad és a népszerűség növekedése egyidejű a zsidó keresztény kultúra általam képviselt módjának a terjedésével.
Milyen harcaid vannak ezzel kapcsolatban? A klubrádión volt egy beszélgetés ahol elég kemény szkanderezés zajlott a gender ideológia kapcsán.
– Mostanában több publikus szöveget is írtam és a rádiós megkeresések ehhez is köthetőek. Nyilvánvaló, hogy egy olyan korban élünk, amikor most a liberalizmus égisze alatt a liberalizmushoz köthető elemekhez képest nagyon vad, extravagáns és szélsőséges ideológiák és gyakorlatok jelentek meg. Ezek nyilvánvalóan Nyugatról jöttek és Amerikában van ennek az epicentruma. Amerikai barátaimmal konzultálva egyértelműen lehet látni, hogy ez a szemlélet ott már elfoglalta a közszférát és az egyetemeket. Jelenleg az ismertségemet és a kommunikációs készségemet kihasználva igyekszem ezeket a nagyon negatív gondolatokat támadni és a bibliai világnézetet védeni azokon a fórumokon, ahol ez lehetséges.
Az évtizedek változásokat hoznak a társadalmak gondolkozásában, érzed-e kényszerét annak, hogy megfelelj, lépést tarts ezekkel a változásokkal, máshogy képviseld az üzenetedet?
– Érdekes kérdés, én inkább nem megfelelni akarok, hanem a kommunikációs csatornát fenntartani. Nem az értékrendemet akarom hozzáigazítani a világban változó trendekhez, hanem a kommunikációs stratégiámat igyekszem másként kialakítani, úgy, hogy az evangélium elfogadása ne azon múljon, hogy én helytelen vagy bölcstelen kommunikációt folytatok a hitem védelmének érdekében, hanem ezen egyáltalán ne múljon és minél több embert nyerjek meg, és ne elveszítsek. Hogy megfelelő körben látszódjék az, hogy a bibliai hitnek van autentikus képviselete, ami reflektál a mai korra. Ebbe akarom belevinni a dalaimat is, de megadom a tiszteletet a homlokegyenest más vélemények, gondolatok képviselőinek is, és ezzel is igyekszem jó példát mutatni. Szerintem ugyanis a stigmatizálás és az egymás mellett való „elordibálás”, amikor nem is értjük egymást, helytelen dolog. Az lenne jó, ha valódi értékeket kommunikálnánk.
Költészet napja. Miben látod a költészet jelentőségét napjainkban?
– Egyre többen érzékelik és egyre több jele van annak, hogy a költészetnek van egy reneszánsza a napjainkban. Kiváló módszer maga a popzene is, melynek egy része maga is a költészet kategóriába tartozik. A költészet mindig is impresszív, benyomásokra alapuló, gyors benyomást keltő, gyakran politikaformáló, érzelemgazdag, érzelemkifejező és ezért mindig lesz költészet, amíg világ a világ. És – bár részben ez szomorú is-, de a terjedelmi okok miatt is, egy verset gyorsabban el lehet olvasni, mint egy regényt, az időgazdálkodása pedig mindenkinek rossz, mindenkinek kevés ideje van, de egy vers nem sok idő és ez egy pragmatikus ok a létjogosultsága mellett. Illetve verssel nagyon intenzíven lehet üzeneteket átadni.
Miért kell a költészet?
– Mert van valami, amit semmi más nem tud kifejezni, csak a költészet, ahogyan a táplálkozásban is vannak olyan élelmiszerek, amik nem nélkülözhetőek, mint a kenyér. Vagy olyan társadalmi cselekvések, melyek a történelemmel egyidősek, mint pl. a sport is. És korunkban is van ezekre igény. Ugyanilyen a költészet is.
Szerinted ma hogyan lehet kitűnni a TV-műsorok, Instagram, Facebook és a különböző felületek alkotta médiatengerből, ahol mindenki valakinek a másolata? Lehet még eredetit alkotni? Mi annak a titka? Van még új?
– Igen. Szerintem minden ember új, hogyha nem teszi magát másolattá, minden ember Isten alkotása és magán is dolgozik. És minden ember tud eredeti lenni vagy eredetivé válni. Nyilván az a fajta sztenderdizálódás, amit a különböző technológiai termékek véghez visznek.. Az utánzás nem akkora baj, mert mindenki utánzással kezd mindent, hiszen mintakövetőek vagyunk, csak el kell jöjjön egy pont, amikor az ember azt mondja, hogy most megtanultam valamit, de ez már nem én vagyok és akkor megszületik az, ami csak belőle születhet meg. Persze ez az igény nem feltétlen mindenkiben jön létre. Most nem is csak a művészetre gondolok, hanem magára az életre. A művészet is fontos. Ha nem lenne, akkor nem lenne olyan dolog, ami a szépségre és a funkcionalitáson túlmenő, pazarló, l’art pour l’art létező dolgokkal foglalkozik. És ez egy valós igénye az embernek, mert ha ez nincs, akkor az embernek a földi élete szegényebb és ha a földi élete szegényebb, akkor talán az örökkévaló sorsa is szegényebb lesz. Másrészt pedig a művészetet is Isten találta ki, hiszen Isten maga alkotta meg a világot nagyon sokszínűre és nagyon kreatívra, sokszínűre és az ember tulajdonképpen csak tervezőpálya. De az egyediség keresése és a másolat léttől való menekülés nem csak a művészetre, hanem az egész életünkre vonatkozik.
Tudsz valakit, aki téged „koppint”? Van, hogy mások műveiben visszajönnek a te soraid, a ritmusod vagy bármi egyéb, akár egy az egyben is? Mit élsz át, ha ilyennel szembesülsz?
– Pont most küldték el az egyik dalom másolatát, elég vicces volt visszanézni., de szerintem, szerencsére valahogy- mondjuk ez mindenképpen ilyen adottság, hogy az, amit csinálok, az olyan, hogy nem ösztönzi az embereket arra, hogy utánozzák. De azért akár a rockzenében, akár a slam-poetryben, akár több kortárs ágazatban bizonyos dolgokat hozzám kötnek. Az, hogy én kezdtem el először, ez túlzás, de mindenesetre egy olyan tónust, szószerkesztést, nyelvi közeget, ami talán stílusteremtő volt, lehet hozzám kötni. De ez szerencsére nem azt jelenti, hogy másolni kezdték. Inkább hatott emberekre és ez talán sokkal jobb.
Most lesznek a PEN-napok Pécsett, ahol a Punnany Massif is fellép, akinek a frontemberével Te magad is jó viszonyt ápolsz, illetve a bandatagok felnéznek rád. Ebben a mainstream popvilágban hogy érzed, meg van a helyed, meg tudod szólítani az embereket?
– Érdekes dolog ez. Erre mondom, hogy inkább a mainstream hatott rám. Én nem tudnám elképzelni magam benne. Nem azért, mert megvetem, sőt, nagyszerű dolog az, ha valaki egyszerűen tud fogalmazni és meg tudja fogni az embereket. Én nem tudok egyszerűen fogalmazni: sajnos, vagy nem sajnos, ez egy adottság. Kicsit bonyolultan élnek bennem a dolgok. De például akit a legnagyobbnak tartok ebben Magyarországon, és legtömeghatásúbbnak tartok anélkül, hogy a művészi kvalitásait megkérdőjelezném, az például Bródy János. Ő az, aki akár saját dalaiban vagy a Szörényi – Bródy dalokban vagy a Koncz Zsuzsának írt dalokban, egy-egy szóval is nagyon gazdag tartalmakat tud kifejezni. Aki ilyen volt még, az a Fenyő Miklós, aki halálba itta magát. Én nem ilyen vagyok. Meg a hangom is mély, szóval ez adottság. De, hogy mi a mainstream, azt sem lehet így megfogalmazni, eléggé átfolynak egymásba ezek a műfajok, mert mondjuk 20 évvel ezelőtt az olyan együttesek, mint a Quimby vagy mint a Punnany Massif, nem tudtak volna csarnokokat megtölteni. Ez pont azt mutatja, hogy az ilyen alternatív műfajok, áttörtek az úgynevezett mainstreambe a széleskörű közönség számára is emészthető formát öltve. És emiatt viszont levettek magukról olyan dolgokat, ami nem feltétlen a magas művészet része, hanem ezt a belterjes Andersen-formát adja, amiből ők jönnek.
Te hogyan viszonyulsz a saját műveidhez? Vannak kedvenceid? Van, hogy az egyiket nagyon megszereted, aztán kiszeretsz belőle? Változik a viszonyulásod a műveidhez?
– Igen, folyamatosan változik. Amit épp csinál az ember, azt általában nagyon szereti. Aztán ahogy múlik az idő, bizonyosaktól nagyon elidegenedik és nagyon másképp csináltam volna. És van olyan is, ami akkor nagyon autentikus, elkapott volt, ma pedig nem értem. Állandóan ostoroznak a fiatalok, hogy miért nem azt csináljuk, mint a ’90-es években, mert a dalok egy-egy helyszínhez, hangulathoz kötődnek és szeretnék ezt újraélni és ez érthető. A legrosszabb annak a sztárnak, akinek egy száma iszonyatosan befutott és mindenhol ezt kéri a közönség és biztos vagyok benne, hogy van számára legalább 20 ugyanennyire ennyire kedves dal, vagy amit többre értékel, de ezt igénylik. Engem szerencsére ez a veszély nem fenyeget. Slágerorientált nem vagyok, nagyon szeretem a slágereket, slágeres elemek megjelennek, slágerek hatottak rám, csak belőlem ezt hozta ki.
Az interjú április 11-én, a Költészet Napján készült.
//Lantossebestyén//