Amikor meglátták, hogy dolgozom, azt mondták, van Isten

„Az a régi élet, amit elhagytam, teljesen szétszedi a személyiséget, minden korlátot és értéket lezúz. Nincs az a pszichiáter, aki ezt helyre tudná hozni, erre egyedül Jézus Krisztus volt képes” – mondja Kocsis Zsolt, az ukrán maffia volt regionális vezetője.

Hogyan kezdődött a történeted?

– A rendszerváltás idején, tizennyolc-tizenkilenc éves koromban egy kisebb csapattal kezdtük, főleg lopások mentek három éven át, és közben elkezdtünk tollasodni. Pécs hírhedt maffiafőnöke is tudomást szerzett rólunk, barátságba kerültünk vele, és nyolc évig működtünk együtt. Volt, amikor ő börtönben ült, én addig a családját védtem.

 Te konkrétan mivel foglalkoztál?

– Főleg behajtásokkal, védelmi pénzzel, kábítószerrel foglalkoztunk. Aztán összejöttem egy nővel, és az ő tapasztalatai alapján elkezdtünk lányokat kivinni Hollandiába. Kialakult escort pályám volt, bérbe adtam a hölgyeket, kábé húsz lánnyal dolgoztam. Az egyik nő egyhetes olaszországi „munkával” jó félmillót keresett – ennyi volt az ő 50 százaléka, ami megmaradt nála –, de volt olyan, aki három nap alatt keresett 3 milliót, plusz aranyat, és minden héten mentek ki páran. Négy-öt nővel együtt is éltem, akik a teljes bevételüket ideadták. Gyorsan ment a hír Pécsett, hogy nagyon nagy pénzeket lehet keresni nálam, így sokan jelentkeztek. Olyanok nők is, akik megéltek volna másból is, de ők többet akartak. Úgy tűnt, hogy nem a rászorultság a fő ok, hanem egyszerűen mindenkinek megvan a maga ára.

Mi volt az életcélod?

– Olaszországban üzleti és baráti viszonyba kerültem egy kokainbáróval, az ő anyagi szintjét tűztem ki célul, szinte ő volt a példaképem. Ott mindenki le volt fizetve, a rendőrökig bezárólag, tehát ő teljesen szabadon dolgozhatott. Hozzá milliomosok jártak, akik nagyon sokat fizettek a prostituáltakért. Emlékszem, volt egy nagy beszélgetésünk egy étteremben, és egyszer csak kitört belőle a sírás. Megdöbbentem, hogy mi van vele, mire közölte, hogy nagyon boldogtalan.

Ez annyira megütött, hiszen ott volt hatalmas pénzekkel, luxuskocsikkal, sofőrrel, és szenvedett attól, hogy milyen üres az élete.

Ezek az emberek nagyon gazdagok, bármit megtehetnek, és kipróbálnak minden extrém dolgot, látni, hogy valamit keresnek. Ő is azt hitte, amit mindenki, hogy amint megszedi magát, visszaáll majd a civil életbe, de az a helyzet, hogy bármennyi jön össze, az számolatlanul elmegy, másrészt annyira szétesik a személyiség, hogy képtelen átállni egy rendezett létformára.  Ebből nincs kiszállás, mert dönteni kell: vagy a sok pénz, vagy a normális élet.

Mi vezet ide? Sanyarú gyerekkor? Erőszak? Szegénység?

– Nekem jó gyerekkorom volt, tisztességes, jó fej szüleim vannak, akik igazából mindent megtettek, hogy rendes ember váljék belőlem, de elég hamar elvitt a rossz társaság, a diszkózás, buli, alkohol. Meg hát nagyon szerettem táncolni, és ez is elég jól ment, jöttek a fellépések, így hamar bekerültem az éjszakába, a helyi kiskirályok társaságába. Ilyenkor megbíznak ezzel-azzal, pénzelnek, és ha le akarnak váltani, akkor feldobnak.

Téged is feldobtak?

– Nem tudom. Én először egy lopás miatt kerültem börtönbe nyolc hónapra, ’93 körül. Bent csak még jobban bevadultam, és kikerülve bátrabban csináltam a dolgokat. A fordulópont az volt, amikor úgy öt évvel később kijött a rendőrség értem, és mondták, hogy menjek velük, csak egy felismertetésről volna szó Kaposváron. Egy fegyveres rablás ügyében nyomoztak, aminek során kiraboltak egy bírót, és a szomszéd tetten érte az elkövetőt. Hamis bizonyítékok alapján mégis engem kapcsoltak le, és engem azonosítottak. Ilyen esetekre köztünk meg volt beszélve, hogy bármi történik valakivel, a barátok nekiállnak intézkedni, de most befenyíthették őket, hogy maradjanak veszteg. Minden eszköz eltűnt, amire addig az életemet alapoztam: pénz, erőszak, ügyvéd. Nekem, a 110 kilós nehézfiúnak, több kiló arany­­nyal, luxusjárgánnyal, tele nőkkel, felfoghatatlan volt, hogy kiállnak mögülem a többiek. Két-három hétre letettek fogdába, közben kint ellopták a kocsimat, lenyúlták az érdekeltségeimet, hiszen arra számítottak, hogy ilyen múlttal tizenöt évet is kaphatok. A szüleim hittek nekem, de segíteni ők se tudtak, az ügy eleve el volt döntve.

Mit jelent az, hogy valaki nagy név a szakmában?

– Mindent. Imázskérdés, pszichológia az egész. Megfelelő fellépés mellett ritkán kell erőszakhoz folyamodni. Emlékszem, a Keresztapa című film nagy hatással volt ránk, megértettük a lényeget. De ma már  durvábbak a viszonyok, az új generáció sokkal agresszívebb, pillanatok alatt előkerül a kés, a fegyver, aminek fő oka a drog elterjedése.

A fogdában mi maradt belőled?

– Csak egy szám. Teljesen összetörtem, öngyilkos akartam lenni, főleg, hogy egyértelmű bizonyítékok ellenére sem engedtek el. Végül le is zárták az ügyet, és átvittek a kaposvári fegyházintézetbe, hasonló alvilági fazonok közé. Betettek egy húszszemélyes zárkába, ahol egy utolsó nagy lendülettel még próbáltam elmondani nekik, hogy figyeljetek, ártatlan vagyok, és ők is elkezdték mondani az eseteiket, és kiderült, hogy gyakorlatilag ott mindenki ártatlan volt. Végképp elcsüggedtem. Volt ott egy félszemű, kigyúrt, tetovált srác, gondoltam, vele valószínűleg verekedni kell. De nem: teljesen normális volt, beszélgettünk,

elmeséltem neki a történetemet is, hogy senki sem tud segíteni rajtam, mire azt mondta: ismerek egy személyt, aki tud: Isten.

És elmondta az életét, hogy megtért Kaposváron, és elkezdett Isten működni az életében, de visszacsúszott. Hajnalokig mentek vele a beszélgetések. Kérdeztem tőle, mit kell tennem, hogy Isten meghallgasson, mire azt mondta: nézd, ha hiszel Istenben, akkor mondd el ezt neki a saját szavaiddal. Akkor elmondtam Istennek, hogy hiszem, hogy ő az egyetlen személy, aki képes engem kihozni ebből a helyzetből. Utána éjjel furcsa megtapasztalásom volt: valaki megfogta a bokámat, és mintha egy úthenger ment volna át rajtam, a bokámtól a fejemig, és préselte volna ki belőlem az életet. Végül a halálfélelmemtől lebénultam, egy hang sem jött ki a torkomon, csak magamban kiáltottam: Isten, segíts! Abban a pillanatban eltűnt ez a nyomás, és biztos voltam abban, hogy kaptam még egy esélyt.

Már csak az ítélethirdetés volt hátra, ahol az utolsó szó jogán elismételtem, hogy ártatlan vagyok. Erre a bíró felállította a hatósági tanúkat, akik ezúttal mindenki legnagyobb meglepetésére kijelentették, hogy nem én voltam az elkövető. Sőt, az egyik tanú bevallotta azt is, hogy a rendőrök utasították a koronatanút, hogy engem ismerjen föl. Nyolc hónapnyi előzetes után ropogott rajtam a bilincs, óriási örömöt éreztem: van Isten! Tudtam, hogy Ő engedett bele ebbe a helyzetbe. Huszonnyolc éves voltam akkor.

Mit csináltál, miután kiengedtek?

– Nem volt kapcsolatom gyülekezetek felé, így folytatódott minden, csak még komolyabban, még több pénzzel. Akkoriban ölték meg Serest, az olajos ügyekben is érdekelt magyarországi maffiavezért, aki a pécsi főnöknek is a vezetője volt, és átrendeződés zajlott az éjszakában. Egy barátom révén kapcsolatba kerültem egy kijevi maffiacsoporttal, akiknek a regionális képviselője lettem a helyismeretemnek köszönhetően. Elkezdődött egy nagyon nagy munka, tudtam, hogy milliárdok jönnek. Veszélyes is volt, mert nem tudtam, mikor válok majd feleslegessé.

Ez mit jelent? Területi pénzek, védelmi pénzek beszedése más nagymenőktől?

– Igen, a rivális orosz maffiózók egy fegyverkereskedő magyarországi kastélyában osztották föl az országot egymás között. Ez úgy megy, hogy minél jobbak a kapcsolatok a politikai, rendészeti szférával, annál komolyabb vállalkozókat, neveket lehet elérni, és ez nekik nagyon jól működött. Ez az ezredforduló környékén volt, nagyban ment a játék, én akkor már kezdtem teljesen elborulni, amikor egyik nap összetalálkoztam Pécsett egy nagyon régi ismerősömmel, későbbi feleségemmel, Erikával. Beszélgettünk, ő mesélt nekem arról, hogy megtért, megváltozott az élete, és gyülekezetbe jár, és én is elmondtam neki a velem történteket. Akkor döntöttem el, hogy meg akarok térni. Elmentem a pécsi Hit Gyülekezetéhez, beálltam a dzsippel, és hosszú ideig csak néztem a beáramló embereket, akik boldogok voltak. Amikor bementem közéjük, úgy éreztem magam, mint aki hazaérkezett.

Egyedül nem tudtál volna megmaradni?

– Nem, mert hiába tudtam egyre többet a keresztény életről, néha olyan érzések, gondolatok gyötörtek, amiket segítség nélkül nem tudtam volna leküzdeni. Az a régi élet, amit elhagytam, teljesen szétszedi a személyiséget, a pszichét, minden korlátot és értéket lezúz, nincs az a pszichiáter, aki ezt helyre tudná hozni. Ez egy állandó harc volt önmagammal, mindent teljesen át kellett értékelnem, az emberekhez, tekintélyhez, munkához, pénzhez való viszonyt. A házasságról nem is beszélve, hiszen két évig meg se öleltem a feleségem. Nagyon hálás vagyok neki azért a szeretetteljes munkáért, amit belém fektetett, mert amit én normálisnak hittem, az abnormális volt. Meg kell mondjam, a talicskázás is sokat segített.

A talicskázás?

– Igen, a keresztény élet onnan indult, hogy el kellett mennem dolgozni, mert elfogyott a pénzem, és a kocsimat se tudtam már kisebbre cserélni. Buszra kellett szállnom, amire nagyon nehezen szántam rá magam, azzal vigasztaltam magam, hogy legalább van sofőröm. Közben persze mindenki megtudta, hogy megtértem, az egész város erről beszélt, a pécsi tévé is engem interjúzott.

A régi ismerősök elfordultak tőlem, gúnyolódtak rajtam, csóró lesz a Zsolti.

Pont a belváros közepén, a Király utcában lett munkám, apámnál kellett egy bontást végezni. Kitoltam a talicskát az utcára, de előtte alaposan körbenéztem, hogy tiszta-e a levegő, ám pont arra gurultak korábbi riválisaim, pénzes, komoly emberek. Bevállaltam a helyzetet. Ezt látva úgy gondolták – konkrétan visszahallottam –, hogy ha én elmentem dolgozni, akkor biztos, hogy van Isten.

Volt, hogy három napig imádkoztam azért, hogy legyen másfél millió forintom. Harmadnap csöngettek nálam, és bejött egy lehetőség, hogy intézzek el valakinek egy banki kölcsönt a jelzálogosított házára. Korrekten lezajlott a segítség, végül 1,6 millió forintot kaptam, amit egy hónap alatt elvertem, mert megint úgy éltem, mint régen, például taxizgattam Budapestre. Rövid úton megint ugyanott találtam magam: segédmunka, talicska, kezdődött a lecke elölről.

Szakmád nincsen?

– Nincs, az általános iskola után elkezdtem ugyan egy géplakatos szakközépiskolát, de az éjszakázás miatt abbahagytam. Az utóbbi két évben kitanultam a kertépítést, és most azzal foglalkozom, illetve vannak jó ötleteim. Ilyen „találmányom” a pocifix párna, amit feleségem terhessége idején – van egy két és egy hét éves kisfiúnk – találtam ki, amely a kismamák alvását könnyíti meg. Erikával évek alatt fillérekből hoztuk össze a gyártást és az online értékesítést.

A maffia nem nyúlt utánad?

– Nem, inkább a rendőrség, mert meg voltak győződve arról, hogy a megtérésem csak kamu, és a gyülekezetben mosom tisztára a pénzemet. Megfigyelés alatt tartottak egy ismerősömön keresztül, hátha kiderül valami olyan információ, amit ellenem vagy esetleg a gyülekezet ellen tudnak fordítani. Az illetőnek azóta biztos állása van az egyik állami intézménynél. Az is érdekes volt, amikor bementem a rendőrségre bejelenteni, hogy ellopták a kocsimat. „Na, milyen a másik oldalon lenni?” – kérdezték tőlem a rendőrök gúnyosan. Közben rászántam magam, és közöltem az ukránokkal: kiszállok. Amikor találkoztam az orosz delegációval, azt mondtam, befejeztem, megtértem, Istennel akarok együtt élni, szevasztok, ennyi volt. Később hallottam, hogy lebuktak. A ko­ka­inbárót is lekapcsolták, egy évtizedig volt börtönben. A pécsi maffiafőnök most jött ki a sittről, egészségileg tönkrement. Tulajdonképpen mára mindegyiknek leáldozott.

Egyszer megfogott egy dal a rádióban az örökké tartó szerelemről. Amióta megtértem, ezt élem át Istennel, és most már a feleségemmel kapcsolatban is.

Makki Marie Rose

HETEK – 2013. 03. 01. (XVII/9)