Dr. Szabó András: υβρις – HYBRIS – GŐG
PTE Közgazdaságtudományi tanulmányaim során, a kiváló Farkas Ferenc tanár úr változásmenedzsmentet oktatott számomra. Nagyon megdöbbentem óráin, amikor hosszasan taglalta, hogy létezik a gazdasági életben, a gazdasági szervezetekben, a vállalkozás vezetésében is az a fogalom, hogy túlzott önbizalom, elbizakodottság. A magatartás – gazdaságtan (behavioral-economics) úgy fogalmazza meg a túlzott önbizalmat, hogy a piaci szereplő akkor esik a túlzott önbizalom hibájába, ha a képességét és döntéseinek pontosságát túlbecsüli, hibás döntéseinek valószínűségét pedig alulbecsüli. Példaként egy gyakran említett felmérés a legjobb, miszerint a megkérdezett emberek 80-90%-a átlagosnál jobb gépkocsivezetőnek tartja magát: „az átlagosnál jobb vagyok” megjegyzéssel, s így bátrabban és vakmerőbben vezetnek, mint ahogy képességeik szerint vezetniük kéne.
Ez az állapot, mikor egy vállalat, vagy egy vezető rosszul méri be viszonyítási pontjait – az átlagnál jobb vagyok – attitűddel, vállalata átlagosnál mélyebben elhelyezkedő vállalkozásokhoz mérten, a megengedhetőnél nagyobb önbizalommal viselkedik, valamint alacsonyabb viszonyítási pontokat célozva megszűnik a fejlődésben!
Milyen érdekes, hogy ez a fogalom az ember társadalmi viszonyaiban, kapcsolataiban, önmagában is egy fontos jelző!
A problémát emésztgetve jutottam el a görög hübrisz kifejezésig, mely egy ősi fogalma nemcsak az ógörög mondavilágnak, hanem a klasszikus Athénban a büntetőjognak is.
Olyan erőszakos cselekedeteket jelöltek vele, amelyeknek célja az áldozat megszégyenítése és megalázása volt, a saját felsőbbrendűség kimutatásáért (gyakran anyagi érdek nélkül). Erkölcsileg a legnagyobb bűnt jelentette, azt a bűnt, hogy az emberek önmagukat hiszik mindenhatónak!
Megnéztem az újszövetség eredeti nyelvezetében a υβρις (hybris) kifejezést, s hat alkalommal találtam meg ezzel a szótővel, mely általában túllépi a mértéket, dölyfös, gőgös, erőszakos, önkényeskedő, sérteget, igazságtalanul bánik, bántalmaz, meggyaláz, kevély, erőszakos jelentéseket hordoz és általában Krisztussal, vagy az Egyházzal szemben szerepel a Bibliában. A szó héber szinonimájának keresése során jutottam el a luciferi lázadáshoz, s döbbentem rá arra, hogy ez a hozzáállás nem csak egy a rossz dolgok közül a világban – nem véletlenül Athénben annak idején ez volt a legnagyobb bűn – hanem arra jöttem rá, hogy ez minden bűnnek a forrása.
A gőg, az elbizakodottság Lucifernek a lázadásában jelent meg először Isten ellen, az arányosság pecsétgyűrűje, az igazság letéteményese elbizakodottságában ahelyett, hogy alárendelte volna magát Isten törvényeinek, ő akart törvényt alkotni, s így törvényen kívülivé vált. S ez a tulajdonság nem véletlenül jelenik meg a bűnbeesés utáni lázadó emberben, aki teljesen elsajátította azokat a magatartás elemeket, amelyekkel Lucifer viszonyult és viszonyul Istenhez. Ez tehát nemcsak az Isten – ember harmóniát, ember és ember közötti társadalmi viszonyokat, de, mint látjuk, a gazdasági szektort is megkísérti, és szedi az áldozatait.
A luciferi gőggel, elbizakodottsággal élő ember önmagát nem Istenhez viszonyítja, hanem az átlagosnál mindig többnek látja magát (jobb vagyok, mint az átlag), saját magának akar törvényeket alkotni ahelyett, hogy az isteni törvényekhez idomulna, gőgösen, cinikusan lázad minden ellen, ami isteni!
Az a tragédia azonban, hogy nemcsak a gazdaságban hordoz rizikót egy túlzott önbizalommal működő cégvezető döntése, de a rövid, pár évtizedes életben sem kifizetődő ezzel a sátáni viselkedésnormával élni a hétköznapokat, mert van egy nagy régi és megmásíthatatlan törvényszerűség, mely végérvényesen megoldja ezt a diszharmóniát, amely így szól:
Péld 16:18 A megromlás előtt kevélység [jár], és az eset előtt felfuvalkodottság.
Isten végérvényes terve pedig:
Ézs 13:11 És meglátogatom a földön a bűnt, és a gonoszokon vétküket, és megszüntetem az istentelenek kevélységét, és az erőszakoskodóknak gőgjét megalázom.
Dr. Szabó András írása