Dr. Hack Péter 2019.12.01-i prédikációjának összefoglalója A Biblia szerint mind az élet, mind a halál a beszéd hatalmában van. A Szentírás más jelentőséget tulajdonít a beszédnek, mint ahogyan azt általában az emberek gondolják. Nem igaz … Read More
A felülről való bölcsességet keressük! – Dr. Hack Péter
DR. HACK PÉTER 2019. 11. 10-I PRÉDIKÁCIÓJÁNAK ÖSSZEFOGLALÓJA Istennek az a vágya az emberekkel kapcsolatban, hogy Vele közösségben legyünk. Jézus azért imádkozott, hogy általa egyek lehessünk az Atyával. A Teremtés könyvében az áll, hogy Ő … Read More
Vessük ki az irigységet az életünkből, hogy sikeresek lehessünk!
Dr. Hack Péter 2019. 10. 27-i prédikációjának összefoglalója Izsákhoz gazdasági válság idején szólt Isten, és adott neki útmutatást akkor, amikor éhség volt az országban. A mai korban is előfordulnak gazdasági válságok, de ezek nem hasonlíthatók ahhoz, … Read More
Békét kötni Istennel Jézus Krisztus vére által lehet – Dr. Hack Péter
Békét kötni Istennel Jézus Krisztus vére által lehet – 2019. október 6. Isten nem haragra rendelt minket. Fontos viszont hangsúlyozni, mikor a hiperkegyelem tanítását hirdetik, hogy a bűnös emberen rajta van Isten haragja. Az evangélium … Read More
Hack Péter: Ne félj, csak higgy!
Istentisztelet jegyzet – 2019. szeptember 22. Isten újra és újra szólni akar az emberekhez, hiszen a már megszerzett ismeretek elhomályosodhatnak az idők során. Fontos üzenet, hogy a reménytelen helyzetekben sem szabad feladni, mert Istennél sosincs … Read More
Hack Péter: A bibliai család atyaközpontú
A biblia család atyaközpontú – 2019. szeptember 1. Ma olyan korban élünk, amikor azt az igazságot is meg kell védeni, hogy Isten az embert férfiúvá és asszonnyá teremtette. Ő hozta létre a házasság intézményét és … Read More
Van esélyünk győzni a Sátán gonoszsága ellen – Ruff Tibor vendégszolgálata
Ruff Tibor vendégszolgálata – 2019. augusztus 18. A Sátán Isten és a keresztények ellensége. Ahhoz, hogy legyőzzük őt, szükséges az, hogy vele kapcsolatos tanításokat is halljunk, még akkor is, ha ennek hallgatása nem kellemes. A … Read More
Hack Péter: Óvakodjunk Bálám szellemétől
Óvakodjunk Bálám szellemétől – 2019. augusztus 11. Gamáliel bölcs ember volt, aki tanáccsal intette a főembereket, hogy ne üldözzék a keresztényeket, nehogy hadakozzanak Isten ellen. Ha nem Istentől van egy mozgalom, úgyis szétesik, ha pedig … Read More
Hack Péter: Vegyél részt Isten helyreállítási tervében!
Vegyél részt Isten helyreállítási tervében! – 2019. július 21. Sokszor úgy gondolkodunk Istennel való kapcsolatunkról, hogy szeretnénk, ha Isten bekapcsolódna a saját ügyeinkbe, céljainkba: segítsen a karrierünkben, pénzügyeinkben, családi életünkben. De ha ez az ember … Read More
Hack Péter: Ha Isten elküld Ninivébe, ne Társisba fuss!
Ha Isten elküld Ninivébe, ne Társisba fuss! – 2019. július 7. Jónást Isten prófétának rendelte. Nem mindenkit prófétának hívott el, de minden embernek van feladata az életben, amihez tálentumokat is kapott. Mai szóval a talentum … Read More
A kánai menyegző tanulságai – Hack Márta
A kánai menyegző tanulságai – Női alkalom – 2019. június 23. Az Isten Igéje élő és ható, élesebb minden kétélű fegyvernél, harcol értünk a sötétség erői ellen. A tanítás olyan, mint a csepegő harmat, ha … Read More
Hack Péter: Légy készen az Úr eljövetelére!
Légy készen az Úr eljövetelére! – 2019. június 16. Pál apostol életünk céljaként jelöli meg az Úr Jézus Krisztusra történő várakozást. Sok ember keresi az élet célját, értelmét. A Biblia válasza erre, hogy az a … Read More
Hack Péter: Szellemben és igazságban imádjuk az Atyát!
Szellemben és igazságban imádjuk az Atyát! – 2019. június 9. Amikor Jézus Szamariában járt és a tanítványok elmentek ennivalót venni, a Mester egy szamariai asszonnyal elegyedett beszélgetésbe. Rendhagyó eset volt ez, mert a zsidók nem … Read More
Hack Péter: Útmutatás az utolsó idők egyháza számára
Útmutatás az utolsó idők egyháza számára – 2019. június 2. Az utolsó idők egyháza számára fontos üzeneteket írt le Péter apostol. Ezek közül az első, hogy ne emberek akarata szerint éljünk, hanem Isten akaratát követve. … Read More
Hack Péter: Az Úrvacsora az újszövetség alapja
Az Úrvacsora az újszövetség alapja – 2019. április 21. DR. HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK ÖSSZEFOGLALÓJA: Húsvét előtt Jézus felment Jeruzsálembe, és megjelentette tanítványainak a jövőre vonatkozó próféciákat; többek között a tíz szűz példázatát, és az utolsó … Read More
Hack Péter: Isten országa példázatokban
Isten országa példázatokban – 2019. március 17. DR. HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK ÖSSZEFOGLALÓJA: Jézus földi szolgálatában a központi üzenet az volt, hogy elközelített Isten Országa, ezért minden embernek meg kell térnie. Isten nagyon jó helyet készített … Read More
Mézes András: A keresztény élet csapdái és az azokból való szabadulás útja
MÉZES ANDRÁS VENDÉGSZOLGÁLATA A PÉCSI HIT GYÜLEKEZETÉBEN – 2019. MÁRCIUS 10 A születésünk nem véletlen, hanem Isten terve szerinti. Az is a terv része, hogy megismerjük Jézus Krisztust és az Ő kegyelmét, megtérjünk, és újjászülessünk. Az … Read More
Hack Péter: Jézabel szelleme ellen csak a kenet erejével védekezhetünk
Jézabel szelleme ellen csak a kenet erejével védekezhetünk – 2019. március 3. DR. HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK ÖSSZEFOGLALÓJA: Pál apostol prófétikusan látta az utolsó időket. Felismerte, hogy lesznek olyanok, akik megelégszenek a kegyesség látszatával, de elutasítják … Read More
Jobb az engedelmesség az áldozatoknál – Dr. Hack Péter
Jobb az engedelmesség az áldozatoknál – 2019. február 17. DR. HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK ÖSSZEFOGLALÓJA: Az ószövetségi történetek a mi tanulságunkra kerültek be a Bibliába, így Saul története is. Ez a korszak a bírák korának vége … Read More
Ne vesd meg Isten ajándékát! – Dr. Hack Péter
Ne vesd meg Isten ajándékát! – 2019. február 10. DR. HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK ÖSSZEFOGLALÓJA: Jézus egy történelmi szempontból is fontos példázatot mondott Jeruzsálembe bevonulásakor. A tanítványokat nagyon foglalkoztatták a próféciák. Tudták, hogy lesz olyan időszak, … Read More
Feladatunk az életmentés – Dr. Hack Péter
Feladatunk az életmentés – 2019. február 3 DR. HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK ÖSSZEFOGLALÓJA: Az Istenhez tartozó embereknek kötelessége, hogy igyekezzenek megmenteni azokat, akik a halálra vitetnek. Van felelősségünk embertársaink iránt, ahogyan az Káin és Ábel történetében … Read More
A jó döntések alapja a hit – Dr. Hack Péter
A jó döntések alapja a hit – 2019. január 6. Dr. Hack Péter prédikációjának összefoglalója: A jó döntésekhez elengedhetetlen a hit. Istennek hit nélkül lehetetlen tetszeni, hittel járulva elé viszont bízhatunk abban, hogy Ő megjutalmaz … Read More
A Szellemet meg ne oltsátok! – Dr. Hack Péter
A Szellemet meg ne oltsátok! – 2018. december 30. HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA: Isten azért adja a kenetet, hogy használjuk azt. Adjuk tovább az örömüzenetet, osszuk meg a bizonyságainkat, hogy folyamatosan áramoljon rajtunk át … Read More
… miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek – Dr. Hack Péter
… miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek – 2018. december 2. HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA: Jézus arról tanította a tanítványait, hogy hogyan lehet bejutni a Mennyek országába, de a tanítás arról is szólt, … Read More
Harcoljuk meg a hitnek nemes harcát! – Dr. Hack Péter
Harcoljuk meg a hitnek nemes harcát! – 2018. november 18. HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA: Pál apostol egy hitbeli óriás volt, aki hatalmas isteni erővel és bölcsességgel szolgált. Keresztény életének értelmét abban látta, hogy annak … Read More
Jézus Krisztus a mi gyógyítónk – Nagy József vendégszolgálata
NAGY JÓZSEF VENDÉGSZOLGÁLATA A PÉCSI HIT GYÜLEKEZETÉBEN – 2018. NOVEMBER 11. Ahol Jézus Krisztus jelen van, ott minden szükségben lévő számára van megoldás. Ő ma is bátorít téged, hogy bízzál Benne. Istentiszteletre várakozással jó jönni, és akkor … Read More
Szeretett gyermekként járjunk! – Dr. Hack Péter
Szeretett gyermekként járjunk! – 2018. október 28. HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA: A Szentírás kijelenti, hogy Isten úgy néz ránk, mint szeretett gyermekeire. Ezzel az identitásunkkal kell azonosulnunk, és ennek megfelelően kell alakítanunk életvitelünket. Ma … Read More
Mire várt Lót Szodoma kapujában? – Dr. Hack Péter
Mire várt Lót Szodoma kapujában? – 2018. október 21. HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA: Jézus nem rejtette el a tanítványok elől azt, hogy a kegyelem nem végtelen, noha Isten hosszantűrő. Legyünk hálásak azért, hogy tart … Read More
Közel van az Úr azokhoz, akik hűséggel hívják őt – Nagy József vendégszolgálata
Nagy József vendégszolgálata a pécsi Hit Gyülekezetében – 2018. október 1. Aki megtért már, az Jézus Krisztus menyasszonya, ezért már úgy kell élnie, hogy csakis Neki akarjon tetszeni. Vele akarunk élni, Akit ugyan nem látunk, … Read More
A babiloni király álma és az utolsó idők – Hack Péter
A babiloni király álma és az utolsó idők – 2018. szeptember 16. HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA: Isten Jézus ígéretének megfelelően megjelenti nekünk az eljövendő eseményeket, amelyeknek meg kell lenniük. Így az Úrral szövetségben lévők … Read More
„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm” – Hack Péter
„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm” – 2018. szeptember 9. HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA: Dávid korában a juhokról minden embernek voltak ismeretei, és azoknak természetéről is. A 23. Zsoltár mutatja be legjobban, hogyan … Read More
A gyógyulás alapja a bűnbocsánat – Dr. Hack Péter
A gyógyulás alapja a bűnbocsánat – 2018. szeptember 2. HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA: Jézus nyilvános szolgálatának kezdetén egy démonizált emberből kiűzte a gonosz szellemet. Ennek híre azonnal elterjedt. Ez hozta el az első nagy … Read More
Hack Péter: Isten igéje és az ahhoz való ragaszkodás – Regionális Ifjúsági Alkalom
A hosszú és egészséges élet titka, avagy a siker kulcsa: Isten igéje és az ahhoz való ragaszkodás – Regionális Ifjúsági Alkalom – 2018. augusztus 24. Nyakunkon a nyár vége, közeledik az iskola. Augusztus 24-én, pénteken … Read More
Tanulmányozzuk a végidőkről szóló próféciákat! – Dr. Hack Péter
Tanulmányozzuk a végidőkről szóló próféciákat! – 2018. augusztus 19. HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA: Jézus beszélt arról, hogy Isten hogyan fogja a népeket megítélni. Ezt a beszédét a végidőkről szóló próféciasorozat végén mondta el. Az … Read More
A növekedés feltétele: helyünk megtalálása az egyházban – Dr. Hack Péter
A növekedés feltétele: helyünk megtalálása az egyházban – 2018. augusztus 12. HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA: Jézus Krisztus megváltói művének egyik következménye, hogy nem vagyunk már távoliak Isten számára, hanem közel valók vagyunk, Isten szolgái. … Read More
Tegyetek tanítványokká minden népeket! – Dr. Hack Péter
Tegyetek tanítványokká minden népeket! – 2018. augusztus 5. HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA: Jézus Krisztusra van a legnagyobb szüksége az embernek. Valóságosan kell megtapasztalnunk Isten szeretetét; nem elég a teológia, az elméletek. Jézus azért jött, … Read More
Teremjük meg a megtérés gyümölcseit – Dr. Hack Péter
Teremjük meg a megtérés gyümölcseit – 2018. július 22. HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA: Az evangélium a megtérés üzenete: Isten ad lehetőséget arra, hogy letérjünk arról a pályáról, ami minden embert a kárhozat felé vezet. … Read More
Az ima ereje és fontossága – Dr. Hack Péter
Az ima ereje és fontossága – 2018. július 8. HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA: Gera Zoltán a napokban jelentette be visszavonulását. Élete és pályafutása nagyon szép példája az Istennel járó alázatos ember sikerének. Ő maga … Read More
Királyi menyegzőre vagyunk hivatalosak – Dr. Hack Péter
Királyi menyegzőre vagyunk hivatalosak – 2018. június 24. HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA: A Bibliában sok példabeszéd van, köztük a királyi menyegzőről szóló, aminek témája az örökkévalóság, amikor a Vőlegény és a Menyasszony együtt lesz. … Read More
Hack Péter: A szellemi ember – Regionális ifjúsági alkalom
Regionális ifjúsági alkalom – 2018. május 18. Több, mint kétszáz fiatal gyűlt össze ismét a pécsi Hit Gyülekezete regionális ifjúsági összejövetelére május 18-án pénteken, ahol Hack Péter a szellemi élet megújítására buzdította a fiatalokat. HACK … Read More
Mit tehet a szülő a gyermeke szabadulásáért? – Dr. Hack Péter
Mit tehet a szülő a gyermeke szabadulásáért? – 2018. május 27. HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA: Jézus földi szolgálata idején a Szent Szellem erejének munkájára mutat rá annak a gyermeknek a meggyógyulása, akinek a betegségét … Read More
Mikor a Pünkösd napja eljött… – Dr. Hack Péter
Mikor a Pünkösd napja eljött… – 2018. május 20. HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA: A Biblia hét ünnepet említ, amit az Ószövetségben meg kellett ünnepelni. Újszövetségi hívők számára nem kötelező ezeknek az ünnepeknek a megünneplése, … Read More
Hack Péter: Dávid sátorának helyreállítása
Dávid sátorának helyreállítása – 2018. május 6. HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA: Jézus azt mondta tanítványainak, hogy Ő csak Izrael házának elveszett juhaihoz küldetett. Érthető az, hogy ezek után ők nagyon meglepődtek, amikor a nemzetekből … Read More
A legnagyobb a szeretet – Dr. Hack Péter
A legnagyobb a szeretet – 2018. április 29. A szeretet mindig személyek között nyilvánul meg. Van, aki adja, és van, aki kapja. Jó, ha az ember gyakran azonosítja magát azzal, aki adja a szeretetet. Isten … Read More
A szent Istenhez csak szentégben közeledhetünk – Dr. Hack Péter
A szent Istenhez csak szentégben közeledhetünk – 2018. április 15. HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA: A körülöttünk zajló eseményeket nem a világ értékrendje szerint kell nekünk, hívőknek vizsgálnunk, hanem az elménk megújítása által. Ilyen módon lehet … Read More
Nem mindegy, kik és milyen törvényeket hoznak – Dr. Hack Péter
Nem mindegy, kik és milyen törvényeket hoznak – 2018. április 8. HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA: Amikor Jézus elkezdte földi szolgálatát, akkor egy korszak lezárult. Isten Országa az ember teremtése után négyezer évvel ismét közel … Read More
Lót szabadulása Isten segítségével történt – Dr. Hack Péter
Lót szabadulása Isten segítségével történt – 2018. március 11. HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA: Jézus Krisztus nem változik, Ő ma is kész megszabadítani az embereket. Mindig azzal a hittel jöjjünk Isten jelenlétébe, hogy Ő együtt … Read More
Bölcs ember kősziklára építi házát – Dr. Hack Péter
Bölcs ember kősziklára építi házát – 2018. február 25. HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA: Amit ma természetes szinten látunk a világban, azok mind alátámasztják a próféciákat, szinte naponta igazolva a Bibliát. Nagyon közel van a … Read More
Szabad akaratunk és Isten akarata – Dr. Hack Péter
Szabad akaratunk és Isten akarata – 2018. február 18. Hack Péter prédikációjának rövid összefoglalója: Isten előre elkészített számunkra egy pályát, hogy azon járjunk. Ehhez az is kellett, hogy megszabaduljunk egy uralom alól, amelyben megtérésünkig éltünk. … Read More
A Szent Szellem kenetével védekezhetünk a varázslás ellen!
A Szent Szellem kenetével védekezhetünk a varázslás ellen! – 2018. február 11. HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA: Isten Igéje figyelmeztet, hogy az utolsó időkben negatív jelenségek fognak megjelenni, és nem csupán a világban, hanem az … Read More