Aki HISZ…

Aki HISZ...

Szigetváron jótékonykodott a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata

A címben szereplő kis szójátékot többféleképpen lehetne folytatni, de a legaktuálisabb befejezés, hogy aki hisz, az cselekszi is azt, amiben hisz. És pontosan ez jellemző a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatának (HISZ) munkatársaira, akik a téli időszakban különösen fáradhatatlanul végzik jószolgálati tevékenységüket, Jézus tanításának megfelelően: “Jobb adni, mint venni!“.

Szigetváron jótékonykodott a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata

Február első szombatján kilencen látogattak Pécsről Szigetvárra, a Vígadóba, hogy az ottani rászorulók nehézségeit enyhítsék a hívők által felajánlott ruha- és tartósélelmiszer adományokkal. Reggel 8 órától zajlottak az előkészületek a HISZ pécsi raktárában, ahol a testvérek vidáman beszélgetve fogtak hozzá a bepakoláshoz – természetesen az adományok elmaradhatatlan megáldása és a közös imádkozás után. Az igényes plakátokon előre meghirdetett osztásra a tavalyinál többen jöttek el, idősek, családok, gyerekek egyaránt. A láthatóan rászoruló embertársaink nagy türelemmel várakozva hallgatták meg Baji Tamás rövid köszöntőjét, hogy azután 10 órakor, az osztás megkezdésekor erőteljes és gyors tempóban közelítsék meg az asztalokra szortírozott, jó minőségű, válogatott téli ruhaneműket, cipőket, gyermekjátékokat.

Úgy tűnt, hogy mindenki hamar megtalálta a számára szükséges holmikat, mert alig egy órával a kezdés után a segítő testvérek már alig tudták kiszolgálni ruhával és élelmiszerrel a későn érkezőket.

Agyaki Mónika elmondása szerint most közel fél tonna ruhát és száz db, 6 kg-os tartósélelmiszer csomagot osztottak szét Szigetváron a rászorulók között a HISZ munkatársai. De a heti rendszeres ruhaadományok a kistelepülések lakói felé, vagy a tűzifa-brikett program, és a folyamatos ételosztás mind-mind állandó részei a szolgálatuknak.

Szigetváron jótékonykodott a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata

Ráadásul egy ilyen jó szellemben zajló, áldott atmoszférájú szolgálat során bizonyságot tenni is sokkal könnyebb és természetesebb tevékenység, ami most is megtörtént néhány esetben. Jó volt látni a megelégedett embereket és hallani innen-onnan a hangos köszönetnyilvánításukat, de talán még jobb volt megtapasztalni a hit megcselekvésének örömét a szolgálókon.


Ha pedig atyafiak, férfiak vagy nők, mezítelenek, és szűkölködnek mindennapi eledel nélkül, és azt mondja nekik valaki: menjetek el békességgel, melegedjetek meg és lakjatok jól; de nem adjátok meg nekik, amikre szüksége van a testnek; mi annak a haszna? Azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában.” /Jak 2:16.17/


Ők, és mindazok, akik adományaikkal támogatják ezt a szolgálatot, biztos, hogy hitből cselekszenek, és a hitük biztosan “nem hal meg önmagában”. Jó tudni és látni, hogy a Hit Gyülekezete, mint közösség milyen nagy gondot fordít ennek az igazságnak betöltésére. Köszönet és hála mindenkinek, aki íly módon szolgált – most éppen a szigetvári emberek felé!


Az Úrnak ad kölcsön, aki könyörül a szegényen, s Ő viszonozni fogja neki.” /Péld 19:19/ SZPA


(Képek: Baji Tamás és Agyaki Mónika)

Lejegyezte: Baji Tamás