Felejthetetlen önvédelmi fogásokat tanultak a pécsi fiatalok Ellenden

Felejthetetlen önvédelmi fogásokat tanultak a pécsi fiatalok Ellenden

Felejthetetlen önvédelmi fogásokat tanultak a pécsi fiatalok Ellenden

Augusztus 7-én hétfőn reggel kilenc órakor Oblián József és felesége, Kriszta vezetésével egy nagy csapat nem túl korán kelő fiatal kelt útra a komfortos busszal az egész napos programra Ellendre. A remek időjárást mintha megrendelték volna: kánikula helyett kellemes, enyhén felhős délután ígérkezett. A falu polgármester-asszonya ingyen rendelkezésre bocsátotta az ellendi Pihenőparkot a Hit Gyülekezete ifjainak.

Felejthetetlen önvédelmi fogásokat tanultak a pécsi fiatalok Ellenden

Odaérve egy rövid, tájékoztató jellegű megbeszélés következett, majd öt csoportra oszlott a közösség: zsoltárolvasással és imával kezdődött az esemény. Tízórait is biztosítottak: egy itt lakó testvérnő frissen sült pogácsával lepte meg az éhes csapatot. Izgalmas sorversenyre került sor ezt követően, Grósz Szilárd vezetésével. A nyertesek értékes jutalomban részesült.

Felejthetetlen önvédelmi fogásokat tanultak a pécsi fiatalok Ellenden

A szabad program keretében aztán lehetőségük nyílt a fiataloknak focizni, kártyázni, beszélgetni (a pingpong asztalt sajnos őrizetbe vették a darazsak), valamint besegíteni a pincepörkölt és a vitaminsaláta elkészítésében. A Pihenőpark veteményeskertjében illatozó fűszernövényekből bármikor szakíthatott a lelkes főzőcsapat. A jó hangulatot Balázs István ízes viccei, a finom ételeket pedig az érettebb felnőttek, illetve néhány lelkes fiatal közös együttműködése biztosította. A friss, jó minőségű vitaminbombákért köszönet illeti a Horváth családot.

Felejthetetlen önvédelmi fogásokat tanultak a pécsi fiatalok Ellenden

Az előrelátóbbak hoztak magukkal plédet, biztosítva a piknikhangulatot. Ebéd utánra nyolcvanra nőtt a csoport száma, így igen harsányan szólt az Igeolvasás és a dicséret ifj. Horváth Sándor vezetésével. Egy rövid ima után kezdetét vette a futballpálya füvén az önvédelmi tájékoztatás Obenhofer Roland és Illés Zsolt vezetésével. Meghökkentő pillanatokat élhettek át nemcsak a résztvevők, hanem a hallótávolságon belül tartózkodók is: az igen alapos oktatás elején két váratlan fegyverdörrenéssel szemléltették, milyen reakciókat okoz egy ilyen helyzet a jelenlevőkben. A fórumjellegű beszélgetést követően bemelegítés, majd gyakorlat következett, mely során néhány életmentő technikát sajátíthattak el a párokba állt fiatalok. Sokakban megfogalmazódott a gondolat, hogy jelentkezzen krav-maga tanfolyamra.

Felejthetetlen önvédelmi fogásokat tanultak a pécsi fiatalok Ellenden

Rendkívül hangulatos és vidám napot tudhat a háta mögött a pécsi ifjúság. A klassz helyszín, a társaság, a finom pizza útravalóul mind-mind emelték a nap színvonalát.

Felejthetetlen önvédelmi fogásokat tanultak a pécsi fiatalok Ellenden

Hamarosan jelentkezünk fényképes galériával is!

(Fotók: Szabó Barnabás)

Pasitka Janina beszámolója