A Sorbonne-ról Vietnamba

Július 4-én, délután várakozással teli zsongás töltötte be a pécsi Hit Gyülekezete csarnokát, ahol az összegyűlt fiatalok sokasága várta a második nyári ifiprogram kezdetét. Dr. Flaisz Endre jött Budapestről, hogy beszámolót tartson a gyülekezet missziós szolgálatáról.

Az előadás elején egy rövid bemutatkozás keretében beszélt az egyetemista éveiről, megtérése történetéről, és a bizonyságairól, melyek azt a döntését követték, hogy a Sorbonne helyett a Szent Pál Akadémián folytatta tanulmányait. Ma a kiskunhalasi gyülekezet pásztora, a budapesti gyülekezet lelkésze, a Szent Pál tanára, valamint a missziós szolgálat vezetője.

A kiváló francia nyelvtudása révén kezdett el foglalkozni olyan külföldi keresztény közösségekkel, akik felvették a kapcsolatot a Hit Gyülekezetével. Az együttműködés kiépítése lassú folyamat, akár 3-5 évig is eltarthat. Ennyi idő kell ahhoz, hogy a földrajzi távolság ellenére is meg lehessen állapítani: valódi, élő helyi közösségek, vagy pedig szélhámosok vannak a “másik oldalon”. Az ezek után megszervezett missziós utakat, melyeket Németh Sándor pásztor minden esetben támogatott, sosem övezte kudarc, melléfogás, az egyes országok gyülekezetei mindig hatalmas áldást vettek a Magyarországon folyó munkából.

Az első utazás 2003-ban valósult meg, ekkor Flaisz Endre és munkatársai a Kongói Demokratikus Köztársaságba mentek. Azóta, az elmúlt 16 évben, jártak már Kambodzsában, Burkina Faso-ban, Elefántcsontparton, Guineában, a Közép-Afrikai Köztársaságban, Ruandában, Burundiban, Ugandában, és legutóbb Vietnamban is. Az eddigi utakról kettő rövid videót nézhettek meg az ifik, a táncoló afrikai kisgyerekek, dél-kelet ázsiai nagyvárosi forgatag, kambodzsai, magyarul beszélő testvérek köszöntek vissza a képeken.

Endre elmesélte, hogy “hippi” egyetemistaként, az Urat még nem ismerve, nyaranta bejárta Európát, sokszor padokon, szabad ég alatt töltve az éjszakákat. Az életének ebben a szakaszában kialakult tűrőképessége a missziók során óriási előnyt jelent számára, hogy elviselje a sok esetben extrém körülményeket.

Szó volt arról is, hogy a missziós tevékenység fő célja elsősorban nem az evangelizálásra való bátorítás, hiszen ebben az eddig meglátogatott, főként afrikai és ázsiai országok igencsak jeleskednek. Volt olyan eset, hogy a hívők az őket korábban megverő rendőrökhöz mentek vissza, és kezdték el hirdetni nekik az Örömhírt! A küldetés az, hogy a Gyülekezet több, mint 40 éves fennállása során felhalmozódott bibliai látást, és tanításokat át lehessen adni a tőlünk távol élő testvéreinknek, akik a hit útjának még korábbi szakaszaiban járnak.

Érdekes volt hallani, hogy a különböző országokban, kultúrákban mennyire mások az Istentiszteletek körülményei és azok jellege. Afrikában például sokszor a hangszer egyetlen olajoshordó, melyen dobolva a táncolás olyan méreteket ölt, hogy sokan már négykézlábra ereszkednek, és úgy folytatják azt. Máshol a gyülekezeti alkalmat egy fából/bádogból és ponyvából eszkábált nyitott sátorban tartják, amely nagy eső esetén teljesen beázik, és a testvérek csuromvizesen fejezik be az Istentiszteletet. Volt, hogy polgárháború sújtotta országban voltak misszión, ekkor a főúton közlekedve, a dzsipben teljesen lehajolva kellett utazniuk, nehogy meglássák, hogy fehér emberek ülnek az autóban…

Ami közös mindenhol, az a végtelen hála, és szeretet a vendéglátók részéről, akik sokszor igencsak egzotikus – európai gyomor számára befogadhatatlan – ételek tálalásával igyekeztek kifejezni megbecsülésüket a misszionáriusok felé.

Endre kifejtette, hogy az európai kultúrkörbe tartozó emberként nehéz egy attól teljesen eltérő közegben jól helytállni. Ha arrogáns az ember, és túlságosan is távolságtartó, akár az étkezés vagy a kommunikáció során, a vendéglátók ezt leveszik azonnal. A másik véglet, hogyha az ember szűrő nélkül rögtön átveszi az ottani szokásokat és magából kivetkőzve elfelejtkezik a saját kulturális identitásáról. Mindkettő véglet hordoz magában veszélyeket.

Természetesen nem mindig szélsőséges körülmények között kell helytállniuk. Endréék legutóbbi útja Vietnamba és Kambodzsába olyan jó élmény volt számukra is, hogy már szinte kezdték hiányolni a szenvedést és a nehézségeket.

A fiatalok kérdéseire válaszolva Endre elmondta, hogy a missziókat igen alapos felkészülés előzi meg, a különfajta védőoltások és a malária elleni gyógyszerek beszerzése mellett sok országba szükséges vízumot igényelni. Természetesen a legfontosabb a missziós út szellemben történő megalapozása, a célország kultúrájának, történelmének tanulmányozása és spirituális térképének elkészítése, valamint a helyi gyülekezetek problémáinak, szükségeinek ismerete.

A missziós szolgálat jövőjéről elmondta, hogy ma már Közép-, és Kelet-Európában is, de Afrika és Ázsia temérdek országában, újabban pedig a Közel-Keleten is nyíltak meg kapuk.

Flaisz Endre ösztönözte a fiatalokat arra, hogy ne legyenek lusták olyan dolgokba időt és energiát fektetni, melyek eredménye nem látható azonnal. A kitartás idegen nyelvek elsajátításánál elengedhetetlen, mely alapja annak, hogy valaki részt vehessen egy missziós úton.

Ezúton is köszönjük a tartalmas, izgalmas és tanulságos előadást!

(Fotók: Fekete Eszter)

Pasitka Ármin beszámolója