Középsúly Klub – 2019. Évindító (mini)túra

Középsúly Klub – 2019. Évindító (mini)túra

Középsúly Klub

A 2019-es új esztendőben nem sokat kellett várnunk az első középsúly programra. Január második hétvégéjén, szombaton egy jó hangulatú, kellemes téli kiránduláson vehettünk részt Baji Tamás vezetésével.

Középsúly Klub – 2019. Évindító (mini)túra

A program délelőtt kilenc órakor indult a Dömörkaputól. Első utunk a Flóra pihenőhöz vezetett, ami csak alig pár perces sétát jelentett. Innen nagyon szép kilátás tárul elénk a Kelet-Mecsek dombjaira. Én, ezt látva, mindig nagyon nagy hálát érzek, hogy nem egy betondzsungel közepén élünk, hanem akár mindennap gyönyörködhetünk a teremtés csodáiban.


 ,,Aki megöntözi a hegyeket az ő palotájából; a te munkáidnak gyümölcséből megelégíttetik a föld” /Zsoltárok könyve 104:13/


A Flóra pihenő melletti hegytető tökéletes helyszín volt a túra megalapozását jelentő közös imára. Némi tízóraizás után, innen elindulva, a sípálya alatti Hideg-kút forrás volt a következő állomásunk, bár ide a tervezettnél már sokkal lassabban érkeztünk meg. A Mecseken ugyanis sok hó megmaradt, és ez valamennyiünk kedvét meghozta az önfeledt hógolyózáshoz! Az időjárás is kedvező volt, a friss hideg ellenére jól kimelegedtünk, az egyes pihenő helyeken pedig amúgy is előkerültek az ilyenkor kincset érő termoszok, amik különféle, finom meleg teákat rejtettek. Mivel az idő nagyon elszaladt, a Kis-rétről nem az eredetileg tervezett Kantavári romokhoz indultunk, hanem a hegynek egyenesen felmásztunk a Rotary-körsétány alatt húzódó turista útra. A túra végállomása a Misina tető volt, ahonnan az épp’ csak elért busszal utaztunk vissza a belvárosba.

Középsúly Klub – 2019. Évindító (mini)túra

Összességében egy vidám hangulatú, jó kis túra volt ez, mert nagyon jó volt kimozdulni a természetbe, és remek volt baráti közösségben eltölteni ezt a délelőttöt.

Orosz Polett: ,,Szombat reggel jó hangulatú kirándulás vette kezdetét a Dömörkapui buszmegállónál. A napot egy közös imával alapoztuk meg, majd elindultunk a Hideg-kúti forrás felé. A sétálás csakhamar vidám hócsatává alakult, ami az egész utunkat végig kísérte. A túra vége felé, valahol az erdő mélyén megépítésére került még egy gumicukrokkal díszített hóember (vagy valami ahhoz hasonló 😁) is, és végül vidáman, fáradtan és nagyon havasan tértünk haza, rengeteg élménnyel gazdagodva.

Mogyorósi Mihály: ,,Számomra a hógolyózás volt a legemlékezetesebb, ami igazából az egész utat végig jellemezte. A túra végére kellemesen elfáradtam, és még ha egy kicsit hideg volt is, igazán jó volt kint tölteni ezt a néhány órát a szabadban.

(Fotók: Baji Tamás)

A beszámolót készítette: Mogyorósi Anna