Keresed a helyed?

Keresed a helyed?

Keresed a helyed?

A húszas és harmincas éveimben rengeteget tépelődtem azon, hogy hol a helyem. Irigyeltem azokat, akik már egészen kicsi koruktól fogva tudták, hogy mi lesz belőlük. Például a tehetséges zenészeket és sportolókat, akiknél már kisgyermek korukban egyértelművé vált, mi lesz belőlük. Vagy a nagyon sikeres üzletemberek gyermekeit, akik számára evidencia volt, hogy ők is viszik tovább az családi üzletet. De a legtöbb embernél nem ilyen világos a helyzet. Sokan elég sokat fickándozunk, mire megállapodunk a helyünkön.

Te már a helyeden vagy?

A legtöbbünk esetében elmondható, hogy itt a helyünk Magyarországon. Nem véletlen, hogy pont ide születtünk – ezt nem mi találtuk ki, Isten helyzett el épp ide és épp ebbe a korba bennünket. Itt a helyünk a gyülekezetünkben. Ezt se jó váltogatni, hiszen a szellemi újjászületésünk helyszínét se mi találtuk ki, ezt a folyamatot is Isten irányította.

Ahol újjászülettünk, ahol a szellemi táplálékot kapjuk, ott van a helyünk!

Oké, de ezek általános igazságok – mondod -, azt miből tudhatom meg, hogy nekem személyesen hol a helyem a munka, a szolgálat területén? Mindenekelőtt ne próbálj meg más lenni, mint akinek Isten kitalált. Ne legyél irreális önmagaddal kapcsolatban. Ami az egyik embernek jó, a másiknak nem pálya.

Jobb, ha elismert asztalos leszel, mint rossz tanár.

Jobb, ha jó pénzügyes vagy és nem egy rossz értékesítő.

Jobb, ha munkavállalóként dolgozol, sem mint csapnivaló vállalkozóként.

Jobb, ha inkább eredményes orvos vagy és nem egy sikertelen, frusztrált pásztor.

Jobb, ha hosszú ideig élsz, elégedetten, sem mint ha korán szívrohamot kapsz, a profit hajszolása miatt.

Saul király fegyverzete a kor legmodernebb, legprofibb cucca lehetett. Mégis, Dávid moccanni sem tudott benne. De a saját parittyájával és kavicsaival a kor leghatalmasabb harcosát is le tudta győzni!

Van, ahol úgy tudsz mozogni, mint hal a vízben, úgy jutsz előre, mint kés a vajban, ahol kivirágzol – na ezt a helyet kell megtalálnod!

Persze, itt is lesznek harcaid, de az alapérzésed nem a frusztráltság lesz. A helyünk megtalálása és az ott maradás egy egész életen átívelő feladat, hiszen változnak az idők, a körülmények és a helyünk is változhat. A legfontosabb, hogy Jézus Krisztusban maradjunk. Igyekezzünk követni a Szentlélek vezetését – aki a leggyakrabban a Szentírásból, a nekünk aktuálissá tett Szavain, illetve a belső hangon és belső békességen keresztül terelget bennünket.

Figyeljük a gyümölcsöket, amit az életvitelünk, tevékenységünk terem. Ha már sorra jönnek a negatív visszajelzések, ne ragaszkodjunk makacsul egy illúzióhoz. És figyeljünk a környezetünkben levő érett emberek visszajelzéseire. Miközben keressük a helyünket, ne legyünk passzívak! Ne várjuk, hogy majd a feleségem, egy pásztor, vagy egy angyal megmondja a tutit, hogy mi a pályám…

Isten a tettrekész, aktív embereket tudja beterelni a helyükre…

Pátkai Mihály írása

FORRÁS: PÁTKAI MIHÁLY FACEBOOK OLDALA

Tegyél félre, hogy gyarapodjál!