Jótevők bevetésen

Jótevők bevetésen

Jótevők bevetésen

Ahogy az utóbbi években már lassan szokássá vált, a tavasz ismét azt jelenti, hogy elkezdődött az 1%-os kampány. A pécsi Hit Gyülekezete aktivistái idén sem voltak restek, mivel már 14 gyűjtésen túl vannak. Az idei évben nagyon magas cél lett kitűzve, de a gyűjtési időszak közepe felé közeledve, pozitívan látjuk a dolgokat.

Jótevők bevetésen

Közel 50 aktivista vett eddig részt a programokon, amik mindig nagyon jó hangulatban teltek. A kampány során eddig több mint 350 felajánlást gyűjtöttünk össze, amelyeknek egy része ugyan visszahívós (aki felajánlotta, de épp nem voltak nála a megfelelő papírok), de ennek ellenére a leadott borítékok száma már meghaladta a 250-et.

Külön öröm, hogy ennyi fiatal megy ki az utcára gyűjtésről gyűjtésre, hogy bizonyságot tehessenek a hitükről, és elmondhassák, hogy ők miért támogatják a Hit Gyülekezetét.

A felajánlások gyűjtése mellett a bizonyságtevés is minden alkalom szerves részét képezi.

Eddig minden gyűjtésen sor került beszélgetésekre Istenről, bizonyságtételre, valamint a fiatalok nagyon pozitívan reagáltak arra, ha meghívtuk őket az Istentiszteletekre. Még 3 hét van a gyűjtésből, és szerintem ennyire lelkesek még soha nem voltunk. Hajtunk a cél eléréséért, Isten dicsőségére.

Mogyorósi Szilárd beszámolója