Jójada főpap öröksége – Dr. Szabó András
Mindannyian arra vágyunk, hogy valami maradandót alkossunk itt a Földön, s ez a pár évtized ne múljon el nyomtalanul életterünkben, hanem meglátszódjon fiaink fiain, és a kezünk munkája legyen maradandó.[1]
Kevés embernek adatik meg, hogy 130 évet töltsön el ebben a világban, mint Jójada – akinek a neve azt jelenti: „az Úr tudja” –, s több generációt lásson felnőni, s még kevesebbnek sikerül nemcsak észlelni a környezetet, hanem hatni is a korosztályokra, s a végén nem belekeseredve, elmagányosodva, hanem „élettel betelve” lépjen át egy másik dimenzióba.
Jójada főpap életének tanulságain keresztül arról szeretném meggyőzni az olvasót, hogy a világnézet, a hit, az abból kibomló teljesítmény, tettek, azoknak a következményei összefüggésben vannak egy ember életkorával, s életének eredményeivel.
Izrael Salamon király utáni periódusa tragédiák sorozatát hozta. Az ország kettészakadása (i. e. 930)[2], az északi és a déli királyság konfliktusokkal teli időszakába torkollott, ahol Izrael Tórától való eltávolodása, a környező népek isteneinek a mózesi törvényektől elidegenítő hatásai, Júda az igazi istentisztelettől fokozatosan eltávolodó társadalmát sodorták egyre intenzívebben a megígért fogság vagy szétszóratás felé[3].
A salamoni dicsőség hanyatlása utáni közel 150 esztendőben, Júdában 8 uralkodó határozta meg a déli királyság sorsát, akik hol azonosultak Isten üdvtervével, hol pedig kiszolgáltatták a népet mind szellemi, mind látható ellenségei számára[4].
A szellemi konfliktusokkal teli, gyakran családi tragédiákba torkolló hatalomváltások közepette – amikor nem kevesebb, mint Jahve vagy Baál uralma volt a tét – a háttérből kirajzolódik egy olyan erőteljes egyén körvonala, akire nem volt hatással sem a megfélemlítés, sem pedig a hatalom emberi jellemet negatívan befolyásoló ereje.
Josephus Flavius a Zsidók története[5] című írásában szintén említést tesz Jójadáról, mint főpapról, s egy középkori krónikának (804 CE) datált, a régi történeteket ismételten feldolgozó Széder Olám Zutta című zsidó kronológiai mű felsorolja a királyok mellett működő főpapokat, kiegészítve a Krónikákban foglaltakat, tizenkettőt; és szintén feljegyzi Jójada főpapi minőségét.
A 2. Krónika könyvét[6] fellapozva a Bibliában el tudjuk helyezni ezen történelmi szereplőt egy olyan viszontagságos időszakban, amikor Júda sorsa a királyi mag döntéseitől függött. Nem volt mindegy sem akkor, sem most, hogy egy nép, s persze egy ember életében milyen hatások érvényesülnek, hiszen nemcsak évtizedek, hanem évszázadok eseményei következtek a jelen döntéseiből.
Jójada először Athália uralkodásának idejében tűnik fel a Bibliában. Felesége Jóseba volt, Jórám király leánya, Akházia húga, aki ellenállt Jézabel lányának, Atháliának, és nem hagyta, hogy kiirtsák a dávidi vérvonalat, hanem elrejtette bátyja fiát, Jóást[7]. Hét évig rejtegették Isten házában.
Izrael, mint nép életében rejtetten végigvonul a konfliktus, amely a Baál részéről jelenik meg, mint a Jahve személyét kiszorítani akaró erő.
Ennek a megmozdulásait látjuk ebben a bibliai történeti leírásban is, amin átüt az az gyilkos indulat, mely akár Jézabeltől, akár lányától Atháliától irányul Izrael Istene ellen, annak felkentjei, a dávidi vérvonal, illetve Isten üdvterve ellen.
Ebben a rideg, hat éves időszakban, amikor a „fortélyos félelem” igazgatott, s a királyi magot likvidáló Athália regnált, volt egy maradék, melynek tevékenysége továbbra is hűséges volt a Sekínához, a templomhoz, és Isten igéreteihez.
Miként lehet egy jézabeli politikai uralmon lévő erőnek sikeresen ellenállni, s az isteni üdvtervet továbbvinni? A 2 Krónika 23. rész alapján szeretném a választ részletesen kifejteni.
A hetedik esztendőben pedig felbátorodván Jójada, szövetséget kötött a századosokkal, Azáriával a Jérohám fiával, Ismáellel a Jóhanán fiával, Azáriával az Obed fiával, Maaséjával az Adája fiával, és Elisafáttal a Zikri fiával;
Akik Júda országát körüljárván, összegyűjték Júdának minden városaiból a Lévitákat és az Izráel családfőit, és jövének Jeruzsálembe.
(2 Krónika 23:1-2)
Jojada tetteinek első fontos üzenete egy ilyen korszakban élő ember számára az, hogy ellene kell állni a megfélemlítésnek, és gyakorolni a kell a bátorságot az igazság képviseletével kapcsolatban. A bátorság ahhoz is kellett, hogy az országban Isten szolgáit összegyűjtsék, akik a rezsim során szétszóródtak, és ők egységbe, összhangba kerüljenek.
Szövetséget tőn pedig mind az egész gyülekezet a királylyal az Isten házában, minekutána Jójada ekképpen szólott nékik: Ímé a király fia fog uralkodni, amint az Úr szólott volt a Dávid fiairól;
(2 Krónika 23:3)
Jójada döntései, egyenes útmutatásai egy Isten Igéjével, akaratával, terveivel teljesen tisztában lévő személy tevékenységét jelzik, akinek egy volt a célja: úgy legyen minden, „amint az Úr szólott”, nem lehet más istent tisztelni, nem lehet más rendszer, más uralkodó Júdában, csak olyan, akit Isten rendelt. Maga a Jójada név is ezt jelenti: az Úr tudja.
Senki ne menjen be az Úr házába, hanem csak a papok és akik szolgálnak a Léviták közül, csak ők menjenek be, mert szent dologra rendeltettek; az egész nép tartsa magát az Úr parancsolatjához.
(2 Krónika 23:6)
Jójada a szervezésben is kiváló volt, de a legfontosabb számára az volt, hogy az Atháliától való megszabadulás szentségben, tisztán menjen véghez hogy „az egész nép tartsa magát az Úr parancsolatához”.
És Jójada pap a századosoknak azokat a dárdákat, paizsokat és páncélokat adá, amelyek Dávid királyéi voltak, amelyek az Isten házában valának. És állítá az egész népet, mindenkinek fegyvere kezében lévén, a ház jobb oldalától fogva a ház bal oldaláig, az oltár mellett és a ház mellett a király körül.
( 2 Krónika 23:9-10)
Jójada fontosnak tartotta, hogy olyan fegyverekkel történjen a harc, az önvédelem, melyek nemcsak egyszerű vasak, hanem Dávid király fegyverei voltak és Isten házában voltak tárolva, fel voltak kenve. Nem elegendő a Jézabel szellemével való konfliktusban a testi, vagy fizikai erő, ebben a harcban mindig a kenet a döntő, mely Isten szentségéből származik, s hatékonysága a Felkenttől ered.
Joás királlyá felkenése
Szövetséget tőn pedig Jójada ő maga között, az egész nép között és a király között, hogy ők az Úr népei legyenek. És beméne az egész sokaság a Baál házába, és azt elrontá, és annak mind oltárait, mind bálványait összetöré; Mattánt pedig, a Baál papját az oltárok előtt ölék meg. És gondviselőket állíta Jójada az Úr házába, a lévitai papok által, akiket Dávid csoportokba osztott az Úr házában, hogy áldoznának égőáldozatokkal az Úrnak, amint a Mózes törvényében megíratott, nagy vígassággal és énekszóval, a Dávid rendelése szerint.
(2 Krónika 23:16-18)
Joás királlyá felkenése, Athália likvidálása után a legfontosabb lépés a szétszakadt szövetségek megújítása, s a hamis istentiszteleti rendszerek felszámolása volt, hiszen ezek jelenléte fertőzte Isten és népe kapcsolatát, mely nemcsak az Isten és ember, hanem az ember és ember szövetségére is romboló hatással volt.
És cselekedék Joás az Úr előtt kedves dolgot, Jójada papnak teljes életében. Vett pedig néki Jójada két feleséget, és nemze fiakat és leányokat.
(2 Krónika 24:2-3)
Jójada istenfélelme nagy hatással volt Joásra egész életében. Bizalmi kapcsolatuk abból is látszik, hogy Jójada útmutatásait követte Joás a nősülés terén is. Az idős főpap életének egyik legfontosabb mozgatórugója a dávidi vérvonal őrzése, valamint az igaz Isten tiszteletének helyreállítása Júdában, amely nagyon is összefüggött a Messiást váró nép életében. Ennek okáért országos gyűjtést rendezett a bálványimádó kultusz idejében elhanyagolt Templom, valamint a szolgálatok megújítása céljából, s ismételten felvirágzott a szellemi élet Jeruzsálemben.
Jójada főpap életideje egy kritikus időszakát jellemzi Júdának, amelyben a sikeres dávidi örökség alapján épülő nép szellemi konfliktusban állt és élet-halál harcot vívott a Jézabel és Athália által működtetett rendszerrel szemben. Ebben a küzdelemben bátorság, egység, Igéhez való hűség, szentség, a felkent fegyverek használata kellett, megtörtént a szövetségek megújítása, a hamis istentiszteleti rendszerek lerombolása. A dávidi vérvonalhoz való ragaszkodás által a Messiás-várás valamint a gyűjtés és a szellemi élet kapcsolatának víziója hosszú időn át pályán tartotta nemcsak magát a főpapot, hanem királyát, s így magát a népet, Júdát is. A Biblia azt állítja róla, hogy élettel betelve, a királyok közé temetve végezte földi pályafutását.
Megvénhedék pedig Jójada, és megelégedvén életével, meghala. Százharminc esztendős korában hala meg. És eltemeték őt a Dávid városában a királyok között, mivel kedves dolgot cselekedett vala Izráelben mind Istennel s mind az ő házával.
(2 Krónika 24:15-16)
Eltávozása űrt hagyott, mely szellemi visszarendeződéshez vezetett, amikor Joás király elhagyta Jójada által kijelölt utat.
Minekutána pedig meghala Jójada, eljövének a Júda fejedelmei, és meghajták magokat a király előtt; a király pedig hallgatott reájok. És elhagyák az Úrnak, atyáik Istenének házát, és szolgálának az Aseráknak és bálványoknak; mely vétkök miatt lőn az Úrnak haragja Júda és Jeruzsálem ellen.
(2 Krónika 24:17-18)
Véget ért-e itt Jójada élete, szolgálata, hatása? Nem. Jójada kenete, szolgálata gyermekeiben viszont tovább munkálkodott. Joás korrumpálódása, a bálványimádás hatalmi szintről való ismételt támogatása felszólalásra késztette Zakariást, Jojada fiát, akit megfélemlítés sem tudott elnémítani, s a mártíromság dicsőségébe röpítette azt a személyt, aki évtizedeken keresztül szemlélte és itta apja tevékenységét, életvitelét, szavait.
Az Isten lelke pedig felindítá Zakariást, a Jójada pap fiát, aki felálla a nép között, és monda nékik: Ezt mondja az Isten: Miért szegtétek meg az Úrnak parancsolatait? Mert az nem használ néktek. Ha elhagytátok az Urat, ő is elhagy titeket. Amazok pedig reá támadván, ott az Úr háza pitvarában megkövezék őt a király parancsolatjából. És nem emlékezék meg Joás király a jótéteményről, amelylyel annak atyja, Jójada vala ő hozzá éltében, hanem megöleté a fiát. Mikor pedig meghalna, ezt mondá: Látja az Úr és bosszút áll!
(2 Krónika 24:20-22)
Jójada pap tevékenysége, életműje nem szállt sírba eltemetésekor. Példamutatása, az Ige szeretete, a kenet tovább élt leszármazottaiban, s hatással volt Júda későbbi történelmére.
Zakariás sírja
Zakariásnak, Jojada fiának nemcsak a sírja látható ma is Jeruzsálemben, fontosabb az a tény, hogy maga a Megváltó, Jézus Krisztus is megvallotta őt, megemlékezve hőstettéről.
Ezért mondta az Isten bölcsesége is: Küldök ő hozzájuk prófétákat és apostolokat; és azok közül némelyeket megölnek, és némelyeket elüldöznek; Hogy számon kéressék e nemzetségtől minden próféták vére, mely e világ fundamentomának felvettetésétől fogva kiontatott, Az Ábel vérétől fogva mind a Zakariás véréig, ki elveszett az oltár és a templom között: bizony, mondom néktek, számon kéretik e nemzetségtől.
(Lukács 11:49-51)
Így Jójada főpap öröksége „nagyobb, mint a fiakban élő név”, több, mint egy évezredek óta álló sírbolt. Abban, hogy Krisztus, a Dávid fia megszülethetett, szerepe volt Jójadának. Ez is jelzi az újszövetség idejében élők számára a Jézabellel szembeni konfrontáció aktualitását.
Szerző: Dr. Szabó András
Hivatkozások:
[1] Zsoltárok könyve 90:16-17
[2] Dr Grüll Tibor: A választott város / Hetek IV. évfolyam, 22. szám, 2000. május 27.
[3] Jer 16:11-13
[4] Salamon (40 évig uralkodott) – Roboám (17 évig uralkodott, 3 évig követte Istent, utána eltávolodott 2Krón:11:23) – Abija (3 évig uralkodott, Istent követte) – Asa (40 évig uralkodott, 39. évéig Istent követte, 2Krón:16) – Jósafát (25 évig uralkodott, Istenhez téríti az embereket, 2Krón: 19, végén megbarátkozik Akháziával, Izrael királyával, aki gonosz volt, 2Krón: 20) – Jórám (8 évig uralkodott, feleségül vette Akháb és Jézabel lányát: Atháliát, ezután kiirtotta testvéreit és meghonosította a Baál- kultuszt) – Akházia (1 évig uralkodott, anyja, Athália tanácsát követve istentelen volt, 2Krón:22), Athália (7 évig uralkodott, megölette fia gyermekeit, hogy uralkodni tudjon, kivéve Joást, akit elrejtettek, 2Krón:22) – Joás (40 évig uralkodott, Jójada hatása alatt Istent követte, 2Krón:24)
[5] Josephus Flavius: A zsidók története, 9. könyv, 7. rész.
[6] 2 Krón 23:1
[7] 2 Kir 11:2; 2 Krón 22:11