Istentiszteletek a mohácsi gyülekezetekben

Istentiszteletek a mohácsi gyülekezetekben

2016. október 21.

Dr. Hack Péter és Dr. Hack Márta október 21-én, pénteken a mohácsi Hit Gyülekezete vendégei voltak. A mohácsi gyülekezet saját otthonában, telt házzal fogadta a pécsi gyülekezet pásztorát és feleségét.

Dr. Hack Péter köszöntötte a 25 éve alakult mohácsi gyülekezetet és a pécsi gyülekezet nevében kifejezte, hogy a cél a pécsi és a mohácsi gyülekezet közötti harmonikus kapcsolat elmélyítése. Mint mondta, örül annak, ha Pécsről jönnek Mohácsra vagy Mohácsról mennek pécsi istentiszteletre a testvérek.

Ezt követően Dr. Hack Márta az Ézsaiás könyve 62. fejezete alapján a Jeruzsálemért való közbenjárásra, „őrállásra” buzdította a megjelenteket.

Istentiszteletek a mohácsi gyülekezetekben

Dr. Hack Péter a Zsidókhoz írt levél 12. részéből, a Pál apostolnak a Thesszalonikaiakhoz írt első levele 4. részéből és a Máté evangélium 28. fejezetéből felolvasott Igék alapján beszélt az utolsó időkről, a világ állapotáról és az egyház előtt álló kihívásokról, feladatokról, a bűn elleni küzdelemről, a törvénytaposó visszatartásáról, az Ige tanításáról, az elragadtatásra való felkészülésről valamint az első szeretetben az istenfélelem megtartásáról.

A mohácsi gyülekezet nevében dr. Németh Tibor megköszönte az építő szolgálatot. Ő is kifejezte reményét a két gyülekezet közötti együttműködés fejlődésére vonatkozólag.

2016. november 2.

November 2-án, nagy érdeklődés mellett került sor Dr. Hack Péter szolgálatára a Pécs-Mohács Hit Gyülekezetében. A gyülekezet rendezvényterme teljesen megtelt a hívőkkel, az utolsó pótszék is gyorsan gazdára talált.

Közös dicséret és rövid bevezető után került sor az igehirdetésre, melynek fő üzenete az ember elhívása és döntéseinek jelentősége volt.

A legfontosabb döntés, hogy rálépjünk a „keskeny ösvényre”.  Az Ige arra ösztönöz bennünket, hogy tökéletesek legyünk, de ehhez döntenünk kell, hogy Isten oldalára állunk. Nincs semleges terület vagy középút. Pál azt írja a keresztényeknek, hogy halottak voltak, mielőtt megtértek, mert aki bűnt cselekszik az halott, a halál számára van elpecsételve, de mi Krisztussal együtt kijöttünk a halálból.

Istentiszteletek a mohácsi gyülekezetekben

Ha nem vagyunk Krisztusban, akkor viszont a bűnök és a vétkek miatt halott állapotban vagyunk. Ha a sátán akaratát cselekedjük, az ő büntetését nyerjük el. A bűn zsoldja, fizetsége pedig a halál.

Amíg itt vagyunk a földön, addig tudunk változtatni az életünkön.  Lehet, hogy hoztunk rossz döntéseket, de Isten ki tud belőle szabadítani. Az ellenség letarolhatja az ember életét, de Isten helyre tud állítani. Ezért az evangéliumot hallani nagy kegyelem.

Ha Isten emberei akarunk lenni, akkor tökéletességre kell törekednünk, vagyis az igazsággal teljes harmóniába kell hoznunk az életünknek. Isten egyszer minden ember földi pályáját lezárja. Most kell eldönteni, hogy Istennel akarunk járni és egyre krisztusibb emberek lenni, azaz úgy kell cselekedni, mint Krisztus.

A tanítás során elhangzott Igék: II. Tim 3,16-17.; Efézus 2,1.; Lukács 15,11-24.