Így jótékonykodtak a pécsi HISZESEK a téli időszakban

Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata Pécs

Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata Pécs

A Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatának pécsi szervezete az elmúlt negyed évben is több területen segítette a nehéz helyzetben élőket.

A szeptember az iskolakezdési akcióval indult. A HISZ Pécs nagycsaládosoknak enyhítette az iskolakezdés anyagi terheit. Nyugotszenterzsébeten az Önkormányzattal egyeztetve tanszer csomagot adományoztak, és az első osztályt kezdő kisdiákoknak felszerelt iskolatáskát adtak át. Hegyszentmártonban 400 kg ruhát és cipőt osztottak a szeretetszolgálat munkatársai.

Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata Pécs

Októberben és novemberben Kovácshidára, Baranyaszentgyörgyre és Tormásra vitték a hívők adományait. Ezeken a településeken összesen 1,5 tonna téli ruhát és cipőt osztottak ki.

A téli hónapokban is folytatódott az együttműködés a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvánnyal, és ennek keretében havonta 51 település 350 családjához juttatták el a 10 kg-os élelmiszercsomagokat.

Ezeket a csomagokat olyan családok igényelhették a helyi családsegítőkön keresztül, ahol 3 évnél fiatalabb gyermekeket neveltek.

Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata Pécs

A HISZ országos jótevő programjába is bekapcsolódott a pécsi szervezet, és az „Emlékezz rám, hogy élj” jótékonysági koncert bevételéből 400 pécsi családnak készült élelmiszer csomag. Az Esztergár Lajos Család- és Gyerekjóléti Szolgálat és Központ segítségével december elején kiosztásra is került ez a 4 tonna élelmiszer. A jótevő gyerekétkeztetési program azoknak a családoknak segít, akiknek anyagi nehézséget okoz az őszi és téli szünetben a gyerekek élelmezése. 14 bonyhádi és 20 pécsi családnak is, a jótevő program keretén belül segített a Pécsi Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata.

November végén és decemberben utcai kenyérosztásokra került sor. Az előre meghirdetett helyen már jóval az adományozás előtt hosszú sorok várták az önkénteseket. 300 kg friss kenyeret, 100 kg narancsot és 900 kg téli ruhát osztottak ki Pécs belvárosában a szeretetszolgálat munkatársai.

Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata Pécs

A januári nagy hidegben a szeretetszolgálat mentőcsoportja lépett akcióba. Együttműködve a vöröskereszttel, a katasztrófavédelemmel, és a hajléktalanokat ellátó szervezetekkel, utcai szolgálatot láttak el a mentőcsoport tagjai. Forró teával, szendvicsekkel felszerelve járták Pécs belvárosának utcáit, minden olyan napon, amikor az átlag hőmérséklet -5 fok alatt volt.

A hosszú hidegben a fűtési költségek jelentősen megemelkedtek, ezért tűzifa programot indított a pécsi HISZ. 4,5 tonna fát osztottak ki olyan családoknak, ahol már teljesen elfogyott a tüzelő, és napokon keresztül hidegben volt a család.

Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata Pécs

Január végén ismét utcai kenyérosztásra került sor, ahol a friss kenyér mellett, meleg teát, és téli ruhát is osztottak a rászorulóknak.

Februárban, a pécsi családsegítő szolgálatok telephelyein, 600 kg ruhát kaptak a rászorulók, a HISZ-től.

Barcsra február végén, 1 tonna adománnyal megrakodva érkezett a HISZ-es teherautó és 150 nehéz helyzetben élő embertársunknak adták át, a ruha- és élelmiszeradományokat.

Tavasszal folytatódnak a ruha- és élelmiszerosztások az egész régióban, és áprilistól ismét indul Pécs belvárosában a kenyérosztási akció.

Agyaki Mónika beszámolója