Hálás szívvel intett búcsút a nyárnak a pécsi ifi közösség

Hálás szívvel intett búcsút a nyárnak a pécsi ifi közösség

Hálás szívvel intett búcsút a nyárnak a pécsi ifi közösség

Rendhagyó körülmények között zajlott le a szeptember 22-én az ifjúsági istentisztelet. Több, mint száznegyven ember, fiatal és idősebb generáció egyaránt, gyűlt össze, hogy a nyár végeztével és az iskolaidő kezdetével együtt visszatekintsen az elmúlt nyár eseményeire. A pénteki összejövetelre a fiatalok meghívására azon szülők, segítők vettek részt, akik lehetővé tették az ifik számára, hogy a nyár aktívan és sokszínűen teljen el.

Hálás szívvel intett búcsút a nyárnak a pécsi ifi közösség

A nyár során a fiatalok minden héten más-más programokon vettek részt, melyek célja teljes egészében a közösségépítés volt, egymás és az Igének még mélyebb megismerése. A teljesség igénye nélkül, az ifik kibicikliztek a Dombay tóra és tábori hangulatban eltöltöttek egy kellemes napot, részt vehettek egy egynapos etikett tréningen, meglátogathatták a siklósi várat, sárkányhajóztak az Orfűi tavon és ezen kívül még rengeteg programon vettek részt, melyekről részletes beszámolókat talál a kedves Olvasó a gyülekezet honlapján.

Hálás szívvel intett búcsút a nyárnak a pécsi ifi közösség

Egyik program sem jöhetett volna létre a szülők időbeli és anyagi ráfordítása nélkül, ezért a gyülekezet ifi közösségi egy szeretetvendégséggel viszonozta a áldozatvállalásukat. Az est során szóló énekesek, valamint a Wing Singers előadásai emelték az est színvonalát, majd a köszönőbeszéd után az ifjak és a szülők közösen vettek részt az ifjú hölgyek által elkészített finomságok elfogyasztásában (a fiatal férfiak sem maradtak ki az előkészületekből, az ő feladatuk volt ugyanis a több karton üdítő megvásárlása és cipelése). A szeretetvendégség kiemelkedő hangulatát jelezte, hogy a kora este kezdődött esemény igencsak belenyúlt az estébe, a kialakult beszélgetéseket senki sem hagyta ott szívesen. Ezzel a nyár elején elkezdődött programsorozat befejeződött, az onnan szerzett lendülettel azonban a közösség építési tovább folytatódik…

Hálás szívvel intett búcsút a nyárnak a pécsi ifi közösség

(Fotók és beszámoló: Horváth Barna)